„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Láng Panni: Egy budapesti polgárcsalád mindennapjai
A hálószobából nyílt a gyerekszoba, amit 1939 tavaszáig Verával közösen laktunk. Ekkor ment Juci nővérem férjhez és Vera beköltözött az ő hajdani leányszobájába. A gyerekszoba kétablakos, nagy, világos helyiség volt, szívet vidító, zöldalapú virágmintás tapétával. Az utcai frontra derékszögben álló két fal előtt állt egy-egy rekamié, három-három leemelhető matraccal, a fal bevonatával azonos színű virágmintás huzattal. Mindegyik ágy mögött egy kis íróasztal, amelyiknél zavartalanul, külön-külön tanulhattunk. A két ablak közötti nagy fehér szekrény alsó részében tartottuk a játékainkat, fölötte három emeletnyi polcon könyveink sorakoztak. A polcok alatt állt a soha névhez nem jutott kanárimadarak kalickája. Középen téglalap alakú, duplájára szétnyitható négyszemélyes fehér asztal, körülötte, akárcsak az íróasztalok előtt, fehér kárpitozatlan székek. Középen modern négyágú kis csillár. Az ablakokkal ellentétes falon háromrészes fehér ruhás- és fehérnemüsszekrény, középső ajtaján kívül nagy tükör. Eközött és egy kis (a hálószobával és az előszobából idáig vezető folyosóról közös előtérre nyíló) ajtó között volt egy hideg-meleg folyóvizes mosdónk, fölötte üveglapon fogmosóholmi stb., tükör falikar-világítással. Reggelenként, iskolába menet előtt itt mosdottunk, fürdés mindig este volt. Az utcai front utolsó egyablakos szobája Juci nővérem birodalma volt, méreteiben talán akkora, mint szüleink hálószobája. Szép cseresznyefa biedermeier műbútorral volt berendezve: asztal, ülőpad, két karosszék és a kényelmes rekamié azonos angol-vászonnal kárpitozva, két egyajtós szekrény, stil-íróasztal, előtte kárpitozott támlásszék. A mennyezetről kis csillár lógott. Falmélyedésben, függönnyel eltakarva ugyancsak mosdó, üveglap, falikar, mint a gyerekszobában, de ez már nagylányosabb kivitelben. A két egyajtós szekrény az ágy két végén állt, fönt könyvespolc kötötte össze őket, alatta stil-falikar, ágyban való olvasáshoz. Sem a gyerekszobában, sem Juci nővérem szobájában nem volt egyetlen kép sem, valószínűleg az élénk-mintás tapéták miatt. Természetesen a lakás minden szobájában volt függöny. A fogadószobákban súlyos bársony vagy brokáttal keretezett csipkefüggönyök, a gyerekszobában és Jucinál egyszerűbb, gyári klöppelből. Ugyanez vonatkozik a szőnyegekre is. Az úriszobát egyetlen 6x9 méteres vagy talán valamivel kisebb bordó-kék alaptónusú selyemperzsa borította, a szalon padlóját is egy nagy süppedős kézicsomózású sző394