„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Móricz Miklós: A ház és a lakás (1920-1930)
Móricz Miklós: A ház és a lakás 1920-1930 Hogy élünk? A ház, a lakás Budapesten átlag 40,1 lakos esik egy-egy lakóházra. Az ország többi részében mindössze 5,3. A budapesti lakóházak tehát átlagban nyolcszorta nagyobbak a vidékieknél. A háborús nagy törés még a házépítésben is visszatükröződik. A háború előtt Budapest házai mind nagyobbak és nagyobbak lettek, azóta mind kisebbek és kisebbek. 1869-ben a fővárosban, — egybevéve Pestet, Budát és Óbudát is — egy házra 30 lakos esett, 1900-ban 45, 1910-ben pedig 48,8. Tíz év múlva az átlag már kisebb ennél: 46,3, mert a háborús tíz év alatt csak annyi ház épült, amennyivel a háború kitörése előtt el lehetett készülni. De azért ebben az évtizedben a lakosság növekedése mégsem érte el a lakóházakét és így az átlagos laksürüség csökkent. A trianoni első évtizedben pedig megfordult az építkezés irányzata, a vidéki nagy tömegeknek a fővárosba való özönlése megszűnt, a vidékről érkező elemek a szomszédos községekben helyezkednek el, és így Budapesten is a családi házak, a vagyonmentő építkezések foglalják el a lakbérüzérkedésre való építés helyét. A házak átlagos laksürűsége e tíz év alatt 46,3-ról 38,7-re hanyatlott. Vagy ha tisztán csak a lakóházakat vesszük, 50,0-ról 40, l-re. Ez az utóbbi számítás azonban azért nem egészen helyes, mert hiszen nem csak a lakóházakban laknak emberek. Budapesten 1930-ban minden száz lélek közül csak 93 lakott lakóházban, hét ellenben másféle épületben. Budapesten tíz év alatt még soha, a város legrohamosabb fejlődésének évtizedeiben sem, építettek annyi házat, mint 1920 és 1930 között, de viszont ilyen kicsiny épületek sem emelkedtek itt ilyen nagy tömegben, mióta az ország szíve kisvárosi jellegét elvesztette. A kiegyezés óta, illetve az első népszámlálás, tehát 1869 óta az új házak mindig híven kifejezték annak a vonzóerőnek fokát, amit a főváros a vidék 350