„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
3. fejezet TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK SODRÁBAN - Szerdahelyi Sándor emlékei a Tanácsköztársaságról
Stromfeld hamarosan legendás alakká nőtte ki magát. Később a szociáldemokrata párthoz csatlakozott, s ekkor már személyes baráti viszonyban állottunk, s nemegyszer mutatta meg szárnyaló katonai fantáziáját a világpolitika akkori háborús eseményei, különösen a kínai események körül. A Vörös Hadsereggel nem volt baj, a vezérkari főnökkel sem, de nem volt titok, hogy a hadsereg vezetésében és alsóbb pozícióban majdnem nyíltan ellenforradalmi katonatisztek foglaltak helyet. Csak egy példát. Julier ezredesről nem szólok, Stromfeld helyetteséről; az egyik vezető tiszt sofőrje nem volt más, mint Héjjas Iván főhadnagy. Azután meglepő lehetett-e, hogy a román hadsereg, Horthy seregével együtt, s a szegedi kormány elsősorban pedig az antant észak-nyugati — érsekújvári — és déli, Jugoszláviában táborozó serege oly kitűnően volt informálva a magyar csapatok erejéről és mozdulatairól? Minderről sokat suttogtak az Újvárosházán, de nyíltan a gyanú s az aggodalom nem jelentkezett. Az ügyekre, a Vörös Hadsereg hatalmas teljesítményei ellenére, sötét fátyol borult a kedélyekben. Egyszerűen az történt, hogy egyre kevesebben mertek bízni az ügy sikerében, és Kun Béla is csak annyit tudott mondani, engednünk kell, hogy egy talpalatnyi teret megtarthassunk, ahol lábunkat megvetjük. A május 1-jei ünnepség külsőségeiben ragyogó volt, de mindenki azon tűnődött, hogy azok a piros gömbök, amelyekkel az Andrássy úti szobrokat letakarták és a merész obeliszkek, ezek a papírvászonból készült gyenge anyagok, mily nehézségekkel voltak előteremthetőek. Meg kell hagyni, a budapesti májusi fólvonulás grandiózus volt; legalább félmillió ember vonult fel zászlódíszben. Egy zavaró mozzanat érintett: a Körút és Andrássy út sarkán volt az úgynevezett Lenin-fiúk kaszárnyája; ezek egyre kevésbé fértek el az új rend keretében, úgy, hogy a kommunista kormány oszlatta fel őket; ezen a palotán egy hatalmas markot ábrázolt a díszítő kép, a marok egy zöld kígyó torkát szorította, s a felirat körötte ez volt: Terror! Ez nem tetszett nekem. Ellenben annál megkapóbb volt a különböző művészi plakátok sokasága a falakon városszerte, ezek főképp az ellenforradalmi, sötétben bujkáló elemekre , másrészt a Vörös Hadsereg toborzó-akciójára hívták fel a figyelmet. Éppen a Köröndnél álltam, hogy figyeljem a felvonulást, amikor érdekes jelenet vált ki a változatos menetből. Egy sereg volt orosz hadifogoly menetelt fegyveresen, egy részük lovon, a Liget felé; ez nem tévesztette el propagativ hatását; nyomban utána egy annál furcsább, nevetést keltő kép következett: egy autó tetején ott ült virágok között — Fedák Sári, a maga teljes szőkeségében; a népszerű primadonna összes mosolyával díszelgett az autó tetején, előtte a bakon állt egy művész a ceruzával és a 275