„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

3. fejezet TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK SODRÁBAN - Hatvány Lajos: Egy hónap története

Ebből nagy veszekedés lesz. Mindenki beleszól, Vass János duzzogva vonul félre, amikor jelentik, hogy jön a főherceg. Ajtó nyílik, a főherceg belép, fiával és adjutánsaival, utánuk tódul a nép. A terem egészen megtelik. Hock elébe állnak, aki igen hosszú s szerény véleményem szerint nagyon is loyalis beszédbe kezdett. Folyton a Habsburg-család kiválóságát, kitűnőségeit, érdemeit emlegette. A kínos aktus alatt jól megnéztem apát és fiát is. A fiú ideges volt, ajkát harapdálta, szeme rángott. Különben igen jóképű, leányosan rózsás arcbőrű gyerekember. Az apa nyugodtan állt, férfiasan, katonásan. Jó, egyszerű, nyíltszemű ember. Négy évig volt háborúban, de látszik rajta, hogy a világok harca éppen nem dúlta fel lelkét. A gondolat sem vájt mély barázdákat ezen a sima homlokon. A cidevant

139 főherceg megérdemli, hogy szeressék, mint embert. Csak ez a kitűnő Hock ne szeretné benne annyira a főherceget. Ez antipatikussá teszi. Kezdem benne utálni a hosszú beszéd alatt a Habsburgot, a vesztett csaták vezérét, aki ilyenkor is katonaruhában jelent meg, számos, ragyogó érmekkel a mellén. Ha én beszéltem volna hozzá, okvetlenül megemlítem, hogy csináltasson mielőbb civilt. És hogy be kell látnia, mily rossz úton tévelygett, midőn a katonaságban kereste a világ üdvét. (József nem igen tehet róla, őt úgy nevelték ebben a rossz udvari környezetben.) Idegességem a mind hosszabbra nyúló beszéd alatt kezdett szemmel látható mozdulatokban kitörni. A merev adjutánsok haraggal nézték, hogy izgek-mozgok. Kerestem valakit, akivel észrevételemet közöljem. Végre meglelem a tömegben a legszimpatikusabb minisztert, a legmelegebbet és a legmegértőbbet: Kunfit. Mondom neki: — Hát lehet ezt tűrni? Mire ő, mert a beszéd még mindig tart tovább: — Ezen csak úgy lehet segíteni, ha elkiáltjuk magunkat a beszéd végén: Éljen a köztársaság! Na végre a beszédnek is vége. Éljen a köztársaság! — kiáltjuk Kunfival.— Éljen! Éljen! — kiáltják, de kissé félénken, kissé rekedten, kissé szórványosan utánunk. Most az eskü következnék. Megkérik a főherceget, hogy nevét mondja. A fiáét is. 139 Jobb napokat látott. 268