„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - Gróf Festetics Géza tanácsnok körlevele a községi elemi iskolák vezetőihez a szegény tanulók megsegítésére szolgáló perselyek ügyében (1908)
Gróf Festetics Géza tanácsnok körlevele a községi elemi iskolák vezetőihez a szegény tanulók megsegítésére szolgáló perselyek ügyében 1908 Gróf Festetics Géza tanácsnok, a tanügyi osztály vezetője 70/1911. szám alatt a következő körlevelet intézte az összes elemi iskolák vezetőihez: Az 1908. évi XLVI. te. a tanítást a községi elemi népiskolákban 1910. évi szeptember 1-étől kezdődőleg teljesen ingyenessé tette, sőt a főváros községi elemi iskoláiban a tanács, a törvény által megengedett 50 filléres felvételi díj szedését is mellőzte úgy, hogy azóta a fővárosban a gyermekek elemi iskoláztatása a szülőkre nézve egyáltalán semmi költséggel nem jár. Minthogy azonban a fölvételi díjak egy része a múltban a szegény tanulók segítségére szolgált, ennélfogva a tanács egyrészt, hogy a fővárosnak a szegény tanulók segítségére fordított s a fölvételi díjak elmaradása folytán természetszerűen felszaporodott kiadásai legalább részben megtérüljenek, másrészt, hogy a tehetősebb szülők erre a célra tovább is áldozhassanak, a felvételi díjak eltörlésével egy időben elhatározta, hogy az iskolákban perselyeket állít fel, ahová azok a szülők, akik a szegény tanulók segítségének költségeihez önként hozzájárulni kívánnak, adományaikat elhelyezhetik. 1910. évi augusztus 23-án kelt körlevelemben felkértem az iskolák vezetőit és a tanító testületeket, hogy tekintettel arra az áldozatkészségre, melyet a főváros a felvételi díjak elengedésével tanúsított, ami szintén nem egyéb, mint egyik módja a szegény tanulók segélyezésének, legyenek szívesek a beíratásokra jövő tehetősebb szülők figyelmét a perselyekre irányítani, felvilágosítván az érdeklődőket, hogy a perselyekben összegyűlő önkéntes adományokat a tanács a fővárosi szegény gyermekek részére felállítandó szünidei telep költségeinek fedezésére fogja fordítani. Sajnos, az elmúlt iskolaévben a perselyekben begyűlt összeg nem felelt meg a hozzáfűzött várakozásnak, és csak kevésszámú szegény gyermeknek nyári szünidőben való gondozását tette lehetővé. Mindenesetre szeretném, ha az idei eredmény különb lenne a tavalyinál. E tekintetben számítok az iskolák vezetőinek és a tanító-testületnek bár szigorúan tapintatos, a rábeszélésnek még a látszatától is ment, de mindazonáltal az eddiginél 241