Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
Rákosligetet, Rákoskeresztúrt, Rákoscsabát, Rákoshegyet és Rákoskertet. 1541 előtt viszont csak Csaba és Keresztúr falvak, valamint már korábban elpusztult települések (Bökényfölde) terültek el a mai XVII. kerület területén, s ezek középkori határa sem volt azonos az újkorival, sőt pontos kiterjedésüket sem ismerjük. Más esetben a modem kerületbeosztás elvágta a régi, történetileg kialakult települési egységek határait, mint pl. az I. és II. kerület határa a régi, Vízivárost. Ez a határ természetesen az 1541 előtti állapottal sem egyezik meg. A mai I. kerület kiterjedése nagyjából azonos a középkori Buda város belterületével — kivéve Taschental külvárost (kb. a mai Varsányi Irén u. és környéke), valamint a Szent Péter külváros északi felét — továbbá Lógod mezővárost (kb. Logodi u. és Vérmező közti terület). Ugyanakkor a II. kerület részévé vált Buda belterületének előbb említett két része külterületének kisebb fele (a nagyobbik a mai XII. kerület területére esik), Budafelhévíz mezőváros (a Császárfürdő és a Bem-tér közt) egész határa, Nyék (Szajkó u.), Gercse és Hidegkút falvak (mindkettő a későbbi Pesthidegkút területén), valamint Óbuda határának és Szentjakabfalva nevű külvárosának egy része. Ezekből a tényekből látszólag két dolog következik: egyrészt az, hogy 1873-ig, sőt 1950-ig nehéz egységként tárgyalni a mai főváros történetét; másrészt az, hogy valamelyik kerület történetét gyakorlatilag a legtöbb esetben lehetetlen leszűkíteni a mai közigazgatási határon belül eső területre. Az utóbbi következtetés valóban helytálló és még látni fogjuk, hogy ezt a leszűkítést maga a forrásanyag sem engedi meg. Más a helyzet azzal a kérdéssel kapcsolatban, vajon tárgyalható-e egységként a mai főváros története? Hogy erre a kérdésre választ adhassunk, először röviden összefoglaljuk középkori fővárosunk történetét. Szándékosan használtuk a „középkori főváros” elnevezést az egész mai fővárosi területre, tehát nem kizárólag a XIII—XVI. századi Budára. Bár a fogalom kibővítése jogi értelemben természetesen helytelen, mégis alaposan indokolható, mert utal azokra a már 700 évvel ezelőtt is meglévő kapcsolatokra, amelyek a várost és környékét történetileg szorosan összefűzték. A főváros középkori történetének főbb fejlődési fázisai az egyes városrészek életét is meghatározzák, így ismeretük a kerület-történészek számára is nélkülözhetetlen. Fővárosunk területét őseink a honfoglaláskor szállták meg, sőt itt, - a mai Óbuda területén - lehetett a honfoglalók egyik vezetőjének, Árpád vezértársának, Kurszánnak szállása. Az ő halála után ezt a területet Árpád foglalta el, akit ugyancsak az óbudai határban temettek el. Árpád sírja felett épült Fehéregyháza, amelynek pontos helyét nem tudjuk, csak sejtjük. (L. erre Györffy György: Kurszán és Kurszán vára, Budapest Régiségei 16. kötet (1955) 9-34, valamint Budapest műemlékei II. kötet Bp. 1962., 499-502 és az 502. o. bibliográfia.) Óbuda városa Aquincum egykori római tábora romjain épült fel. A kereszténység felvétele után királyaink — Óbuda földesurai — káptalant, egyházi testületet alapítottak, és gyakran tartózkodtak itt, mint egyik birtokközpontjukon. A XIII. század elejétől már királyi székhelynek tekinthető, ahol nagy ünnepek alkalmával megfordult a király, és ahol ítélőszéket is tartott. (V. ö. Kumorovitz L. B., Tanulmányok Budapest múltjából 18. kötet (1971).) A tatárjáráskor Óbuda is elpusztult, s csak később települt újra. Pest történetének kezdete ugyancsak messzire nyúlik vissza. Az első település a Március 15-e téri római erőd körül jött létre. Anonymus, a XII—XIII. század fordulóján élt krónikás úgy tudta, hogy Taksony vezér (megh. 971.) bolgár uraknak (valószínűleg az egykori, 28
