Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
Az igen gazdag okleveles anyag mennyiségére nézve elég csak a következő számot figyelembe venni: mai Budapestünk területét 16-20 000 középkori oklevélben említik! Ezeknek zöme kiadatlan, tehát csak eredetiben olvasható a levéltárakban. Javarészük latinul van írva, csak kis része német, magyar nyelvű pedig alig van egy-kettő. Meg kell még azt is jegyeznünk, hogy a szövegek nem klasszikus latin, vagy mai német nyelven íródtak, megértésükhöz ezért speciális képzettség szükséges. De ha valaki meg is értené az oklevelek nyelvét, elolvasni már nehezen tudná. Ezeknek az írásoknak olvasásával a paleográfia tudománya foglalkozik. Az oklevelek közül csak nagyon keveset adtak ki. A Budapest Történetének Okleveles Emlékei c. forráskiadványból csupán egy kötet jelent meg, amely 1301-ig tartalmazza az oklevelek nyomtatott szövegét, de minthogy 1936-ban adták ki, a benne foglaltak kizárólag a régi Budapest határain belül eső területekre vonatkoznak. A mai főváros történetének tanulmányozásához sokkal jobban használható Bártfai Szabó Lászlónak 1938-ban megjelent „Pest megye történetének okleveles emlékei” c. munkája. Ebben jobbára nem teljes szövegű latin okleveleket, hanem az oklevelek magyar nyelvű kivonatait olvashatjuk. Sajnos, ez a gyűjtemény sem teljesnek, sem minden esetben pontosnak nem mondható. Addig, amíg a Budapest Történetének Okleveles Emlékei c. kiadvány további kötetei meg nem jelennek, elsősorban az eredeti anyagra, és a forráskiadványokban elszórtan található budapesti vonatkozású közlésekre vagyunk utalva. A régészeti emlékeket szintén a korszak hiteles emlékei közé kell sorolnunk, sőt meg kell jegyeznünk, hogy nem egy vonatkozásban többet mondanak az okleveles emlékeknél. Azt is hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a régészet önmagában épp úgy nem oldhat meg minden történeti problémát, mint az okleveles forrásanyag, és rendszerint egyformán kell mindkét forrástípusra támaszkodnunk. A régészetről, régészeti kutatásról és módszertanáról e könyv korábbi fejezeteiben részletesebben volt szó, ezért erre itt csak utalunk. Felsorolunk néhány olyan problémát, amelynek megoldásához a régészet segítsége szükséges, sőt nélkülözhetetlen — elsősorban a helyrajzi kérdések tisztázásánál. Régészeti módszerrel lehetett pl. tisztázni a mai Csalogány és Medve utcák találkozásánál az oklevelekben említett, Szent Péter mártírról elkeresztelt plébánia templom helyét, nagyságát, építési periódusait. A templom helyét kijelölve már sikerült meghatározni a középkori Vízivárosban az — oklevelek által említett — utcák helyét. Nyék vagy Óbudaőrs középkori falvak pontos helyét szintén ásatások segítségével határozták meg, és ebből arra következtethetünk, hogy ma még helyhez nem köthető középkori településeket esetleg egyszer ugyancsak ilyen módon tudjuk majd körülhatárolni a fővárosunk középkori állapotát bemutató térképen. A régészet nyújtja nekünk a középkori anyagi kultúra ismeretéhez is a legfontosabb fonásokat. Az ásatások leleteiből tudjuk meg, hogy milyenek voltak a polgári és a falusi házak, milyen edényeket és munkaeszközöket használtak elődeink, sőt bizonyos mértékben azt is, hogy hogyan öltözködtek. Éppen ezért a fővárosi helytörténeti kutatások előtt ajánlatos végignézni a Budapest Történeti Múzeum Évkönyvének, a Budapest Régiségei-nek köteteit, különösen a XIX. kötettől kezdve a Budapesti Történeti Múzeum Leletmentései és Ásatásai c. rovatot. Az egykorú emlékek között említhetjük még a pénzeket és a feliratos emlékeket. Ezek annyiban függenek össze a régészettel, hogy — legalább is budapesti vonatkozásban - általá-36
