Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
felbomlanak, de mindig akadnak olyanok is, akik megismerve a kutatómunka ízét, továbbra is munkálkodni kívánnak területük múltjának rekonstruálásában. Elsősorban ezeket a kitartó munkaerőket kell múzeumainknak rendelkezésére álló eszközeikkel támogatniok, mert működésükön keresztül a múzeumi gyűjtő munka is komoly lendületet nyerhet. Ez mindenek előtt a néprajzi, helytörténeti kutatásokra vonatkozik, de érvényes a régészeti munkára, különösen a topográfiai tevékenységre. Itt térek ki a honismereti mozgalomban résztvevők közül arra a viszonylag szűkebb létszámú csoportra, amely kifejezetten régészeti érdeklődésű tagokból áll, akik elsősorban a régészeti terepmunkáknál szeretnének tevékenykedni. Azonnal hozzá kell tennem azt is, hogy e csoport tagjai veszélyes feladatot vállalnak magukra, mert a megfelelő szakirányítás nélkül végzett terepmunkák büntetendő cselekmények számíthatnak, amennyiben régészeti leleteket a föld alól kívánnak napvilágra hozni. A korábbiakban már szóltunk arról, hogy milyen veszteség érheti a szaktudományt, ha az egyes régészeti leletek napvilágra bukkanásánál nem sikerült az előkerülés körülményeit megfigyelni, ill. rögzíteni. Nem véletlen, hogy az Elnöki Tanács vonatkozó rendelete szigorúan tiltja az engedély nélkül végzett régészeti feltáró munkát. Itt nem lehetünk tekintettel a jószándékra sem, mert a puszta haszonszerzésből vagy gyűjtőszenvedélyből végzett ásatás ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a helytörténet egyes korszakainak tisztázására irányuló feltáró munka. A régészet tudománya számára minden ilyen tevékenység káros hatású. A helytörténeti célból tervezett feltáró munkák esetében elképzelhető, hogy az illetékes munka irányításával ezeket meg is lehet valósítani, természetesen a legkörültekintőbb előkészítés után. Amennyiben a segítséget nyújtó szakember úgy ítéli meg, hogy a kérdéses területen várhatók régészeti leletek, ha biztosítani tudják a feltárás anyagi előfeltételeit, végül, ha az illetékes szervek meg is adják az ásatási engedélyt, zöld utat kaphat a terület kutatása. Természetesen egy ilyen ásatásnak még számos egyéb előfeltételét is biztosítani kell, így a dokumentációk (fotó és rajz) elkészítésének lehetőségét stb. Komoly segítséget jelenthet a régész számára egy-egy honismereti szakkör tagjainak a régészeti terepmunkáknál való közreműködése. A városban egyre inkább tapasztalható munkaerőhiány lényeges mértékben korlátozza az ásatások lehetőségeit, így a közreműködés legegyszerűbb formáját, bizonyos földmunkák elvégzését is örömmel kell fogadnunk. Kellő betanítás után alkalmazhatók az olyan finomabb munkáknál is, mint a sírbontás, sőt ezen túl — amint erre tapasztalatok is állnak rendelkezésre — a dokumentációs tevékenységnél, bemérésnél, szintezésnél kitűnő munkaerőknek bizonyulhatnak. Hivatkozhatnánk itt külföldi példákra, hiszen nem egy olyan esetről van tudomásunk, ahol lelkes múzeumbarátok szabadságukat szentelik kedvenc időtöltésüknek, az ásatásokon való részvételnek, természetesen szigorúan szervezeti kereteken belül. Hasonló jellegű kezdeményezésekre bizony nálunk is szükség lenne, s a múzeum népművelő feladatai közé kell iktatnunk az ilyen irányú lehetőségek felmérését. Persze ehhez az is kell, hogy a különböző kerületekben dolgozó helytörténeti, régészeti érdeklődésű egyének szervezeteiken keresztül megkeressék ilyen irányú igényeikkel a múzeumot. 15
