Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
Römer óta nem történt összefoglaló kísérlet Pest városa (a Belváros) topográfiájának a megrajzolására.” Ipolyi Arnold, a magyar művészettörténelem, a magyar műemlékvédelem negyedik nagy úttörője. Mint ahogy egyik nagy úttörő társa sem a művészettörténelem művelésével kezdte pályáját, ő is előbb a história, a művelődéstörténet útjait igyekezett járni. Korán kitűnt történeti tanulmányaival. 1861-ben lett az Akadémia rendes tagja. 1862-ben — mint ilyen — Henszlmann Imrével és Kubinyi Ferenccel tanulmányutat tett Konstantinápolyba a szultáni kincstárban rejtező Corvinák felkutatása érdekében. A fényes eredménnyel járó kutatásban az övé volt az oroszlánrész. 1862-ben jelent meg első összefoglaló műve: „A középkori emlékszerű művészet története Magyarországon” címmel. Odaadó munkássága mellett az ő fáradozásának eredménye volt a Történelmi Társulat megalakulása is. Közben mint műgyűjtő is egyike a legnagyobbaknak. Képtárát odaajándékozta az Országos Képtárnak, a Nemzeti Múzeumnak, régészeti és iparművészeti gyűjteményével pedig az Esztergomi Keresztény Múzeumot gyarapította. A Képzőművészeti Társulat a tudós műgyűjtő püspököt választotta 1880-ban elnökéül. Tervei között szerepelt az országos műemlékvédelem rendszeres kiépítése, az ország műemlékeinek topográfikus nyilvántartása, vidéki múzeumok létesítése. Kissé hosszan foglalkoztunk a magyar művészettörténet, régészet, műemlékvédelem nagy alapvetőivel, de nem ok nélkül. A lelkesedés, a múltnak szeretete indította el mindnyájukat arra az útra, amelyen járva örök példaképeinkké váltak. Tanuljuk meg tőlük, hogy múltunk egyre fogyó emlékeinek megőrzésén aggódó szeretettel kell munkálkodnunk. Szeretettel vonzódunk városunkhoz, annak értékeihez, történetéhez, változatos, gazdag múltjához és alakuló szép jövőjéhez. Az sem baj, ha túláradó szeretetünkben szeretnénk olyat is megóvni, ami áthullóban van az idő rostáján. Segítségünkre jön a szakember - hasonló lelkesedéssel és szeretettel - és megfogja kezünket, hogy hagyjuk csak lehullani. De az is lehet, hogy ő emeli ki azt — legnagyobb örömünkre — a rosta szitájából. Ipolyi — a Képzőművészeti Társulat élén — új, nagy és országos méretű műemlékvédő terveket dajkált, pedig — mint láttuk - a törvény létrejöttében is oroszlánrész illeti őt. De ismervén a korabeli közigazgatás lassú lépteit és még lassúbb észjárását, féltette a műemlékeket, aggódott sorsukért. Hiszen — Rómerhoz hasonlóan — ő is sokszor látta ezek oktalan pusztulását, pusztítását. De megérték mindnégyen az életükön át folytatott küzdelem diadalát, az 1881. évi 39. törvénycikk alapján létrehozott műemlékvédelmi szerv, a Műemlékek Országos Bizottságának megszervezését. Az 1881. évi 39. törvénycikk 1949-ig volt hatályban, és eddig élt a Műemlékek Országos Bizottsága is. Az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet kiszélesített alapokon rögzítette a műemlékekkel kapcsolatos újabb rendelkezéseket. A törvény megvalósítása érdekében sajnos csak 1957-ben szervezték meg az Országos Műemléki Felügyelőséget mint a hazai műemlékvédelem legfőbb irányító szervét. Sajnos, mondtuk fentebb, mert a háború műemléki pusztításait csak fokozta ez a gazdátlan korszak. De még így is hosszú volt az út — a műemléki hatóságok létrejötte ellenére is — míg érvényre jutott a helyes vagy legalábbis a száz esztendővel ezelőttinél helyesebb felfogás. 136
