Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
Uj Magyar Központi Levéltár (I., Hess András tér 4.) A legfiatalabb magyar levéltár, amely az Országos Levéltárból vált ki 1970-ben. Feladatkörét jól mutatja, hogy önállósulásig az Országos Levéltár népi demokratikus osztálya volt. Gyűjti az országos jelentőségű államigazgatási szervek, intézmények, testületek, gazdasági alakulatok levéltári anyagát, amelyeket ezek az iratképzők 1945 után hoztak létre (vállalatoknál a határ az államosítás éve). Gyűjti továbbá az 1945 után kiemelkedő szerepet játszott családok és személyek iratait is. A többi levéltár: (egyházi, tudományos intézeti, társadalmi, magán gyűjtemények) zárt anyagot alkotnak, használatuknak külön feltételei vannnak, a kutató csak egészen speciális kérdésekben kerül hozzájuk. Könyvtárak A dokumentum fajták sorrendjét követve ismertetésünk végén elérkeztünk a legfontosabb és legáltalánosabban használt sokszorosított írásos emlékek gyűjtő, őrző és feltáró helyeihez, a könyvtárakhoz. Ha azt mondottuk, hogy a kutatónak a levéltárak felkeresése előtt lehetősége van tájékozódnia a kutatandó anyagról; még fokozottabban érvényes ez a könyvtárak esetében. A kutatásba önkéntesen bekapcsolódó érdeklődők számára a könyvtárak, dokumentációs intézmények bibliográfiai kiadványai azonban ma még nem elegendők, és nem kellően ismertek. Nem lehetünk elégedettek az általános bibliográfiai kultúra alacsony szintjével. Külön kiadványt igényelne még a rendelkezésre álló bibliográfiák rövid felvázolása is. Kevesen vannak tisztában azzal, hogy mennyi felesleges időt és energiát emészt fel, mennyi hibaforrást jelent a kutatásban a bibliográfiák mellőzése. A leggyakoribb hiba — az egyik fő jellemzője a dilettantizmusnak —, hogy a keresők nem veszik tudomásul az előttük végzett munkát. Újra felfedeznek és rosszul magyaráznak olyasmit, amit előttük már egyértelműen tisztáztak; belevesznek az eredeti források özönébe olyan területen, amelyről már elkészült az értékelő szintézis; mellőzik a legfontosabb szempontokat, amelyekre az előttük kutatók már felhívták a figyelmet. A kutatás megkezdése előtt szinte reflexszerűen fel kell tenni a kérdést: mit írtak erről már eddig? Ha nem is tanulják meg a helytörténészek a bibliográfiák összes fajtáját, legalább a két alapvető megjelenési formáról, az önálló és a rejtett bibliográfiákról tudniuk kell. Az önálló bibliográfiai feldolgozások az elindulásban segítenek: Budapest történetének bibliográfiája 1—6. kötete, Magyar Nemzeti Bibliográfia, Magyar Folyóiratok Repertóriuma vagy a szakbibliográfiák nélkülözhetetlen kiindulási bázisok. A lexikonokban, kézikönyvekben, monográfiákban külön közölt rejtett bibliográfiák már további útmutatást nyújtanak a kutatás helyes irányához. A könyvtárakba belépő olvasó tájékoztatója a katalógus. Sokrétűen — szerző, téma, földrajzi hely, időrend szerint — feltárja a monográfiákat és segít a gyűjteményes kötetek megismerésében is. A katalógusok azonban csak az adott könyvtár anyagát foglalják magukba. Bibliográfiai kultúra nélkül tehát éppen a közművelődési alapképzettségű 130
