Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
működhet közre ezek feltárásánál. Éppen ezért intézkedik a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1963/9. sz. tvr. — úgy, hogy a földmunkák során előkerülő régészeti tárgyakról haladéktalanul értékesíteni kell a területileg illetékes múzeumot, s a munkálatokat az érdekelt területen abba is kell hagyni, hogy a helyszínre érkező régészek megfelelő módon örökíthessék meg a lelőkörülményeket, s elvégezhessék a szükséges leletmentő ásatást. Ugyanez a tvr. határozottan leszögezi, hogy a régészeti tárgyak utáni minden illetéktelen kutatás komoly szabálysértésnek számít, amelynek elkövetőjét megfelelő büntetés illeti meg. Ez azokra is vonatkozik, akik kötelességüket elmulasztva nem tesznek jelentést. E témáról nem is kívánok több szót ejteni, csupán a lelőkörülmények rögzítésének fontosságát szeretném említésével hangsúlyozni. A fentiekből világosan következik, hogy a régészeti jellegű helytörténeti munka csak megfelelő szakirányítás mellett válhat hasznossá. Ennek hiánya komoly hibák forrása lehet, sőt a vonatkozó törvények ismeretének hiánya kellemetlen következményekkel is járhat, még a legjobb szándékkal tevékenykedők számára is. Természetesen ez vonatkozik egyéb jellegű, illetéktelen múzeumi tevékenységre is, bár ezeknél nem áll fenn az esetleges károsodás olyan mérvű lehetősége, mint a régészeti jellegű kutatások esetében. A honismereti mozgalomról szóló beszámolókat lapozgatva kiderül, hogy a területileg illetékes múzeumok szakembereinek irányítása mellett nem egy helytörténeti szakkör jelentős mértékben segíti a múzeumi gyűjtőmunkát. Tehát a mozgalom hasznossága több oldalú. Nyer ebből mindenekelőtt a múzeum és az, aki kedvtelését leli e munkában, végül az egész társadalom — gondoljunk a hazafiasságra való nevelés szempontjára —, s nem utolsó sorban a helytörténet egyre gazdagodó fejezetei. Budapest régészeti leletei — nem is említve az ókor gazdag építészeti emlékeit — méltán gyakorolnak komoly vonzerőt lakosságunk különböző rétegeire: értelmiségiekre, munkásfiatalokra, diákokra, nyugdíjasokra stb. egyaránt. Ezek jelentős hányada megelégszik a leletek megtekintéséből szerezhető ismeretekkel, az ezekkel összefüggő olvasmányokkal. Számukra elsősorban jól rendezett kiállítások, továbbá érdeklődésüknek megfelelő előadások, színvonalas kiadványok szükségesek. Sokan vannak ilyenek a helytörténeti szakkörökben is, ahol megszerzett ismereteiket kívánják csupán gyarapítani. Magam is ismertem nem egy ilyen szakköri tagot az elmúlt évtized során, aki rendszeresen részt vett minden szakköri foglalkozáson, előadásokon, kiállítások megnyitóin. Amikor azonban arra került volna sor, hogy tevékenyen is közreműködjenek a honismereti munkában, elhárították e próbálkozásokat. Helytelen lenne lemondanunk e jelentős számarányú, eléggé passzívnak nevezhető szakköri tagságról, mert puszta érdeklődésük önmagában is példamutató a múzeumi, honismereti munka másokkal való megszerettetésében. Bárki felteheti a kérdést: Mit tudunk nyújtani a főváros régészeti emlékeinek megismertetése ügyében mindazok számára, akik valamivel többet kívánnak, mint az átlagos múzeumlátogató? Sajnos túl sokat nem, - válaszolhatunk azonnal. A Budapesti Történeti Múzeum épületében, a budai várpalotában, e tanulmány megírása pillanatában egyetlen olyan kiállítás működik, amely Budapest őskorának emlékeivel ismerteti meg az érdeklődőt. Azonban ez a bemutató sem ad átfogó őstörténeti képet, mert mint ez címéből is kiderül, 11
