Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
kellőképpen megértsük: lehet, hogy évezredek múlva mai életünk jellemző tárgyai dokumentumainak jó része nem marad fenn: csak a vas, a porcelán, esetleg a fa — ez lehet. Akkor majd valóban egyedülálló forrásértékük lesz a XIX. és XX. századból például a petróleumlámpáknak, sőt akár egy villamosmegálló táblájának. De addig, amíg a többi is itt van körülöttünk, éljünk velük, mutassuk be s őrizzük meg őket. Életünknek furcsa leegyszerűsítése lenne, ha az írott dokumentumot, a jó fényképet, a könyvet nem tekintenénk korunkra jellemzőnek. Az már kiállításrendezési kérdés, hogy a látogató, ha múzeumba vagy múzeumi kiállításra megy, nem kiteregetett újságot, vagy képeskönyvet, hanem érdekes látványt akar, új ismereteket szeretne szerezni, és nem csupán olyanokat, amelyeket foteljéhez szállít az újság és a televízió. Magának a legújabb kori múzeumi tárgynak — mint olyannak — fogalma sem egyértelműen tisztázott. A kérdés részletezése túlnőne a jelen tanulmány lehetőségein, ezért itt csak annyit, hogy a tárgy fogalma feltételezi a három dimenziót. Papírt ne nevezzünk annak, még akkor sem, ha ezzel múzeumi tekintélyét kívánjuk növelni. A tárgyi emlék fogalmát helyesebb a történelmi fejlődés szemszögéből másodlagos értékű emléktárgyaknál használni, főleg olyan esetekben, amikor a tárgy nem közvetlen történeti forrása az adott mozgalomnak vagy egy meghatározott történelmi eseménynek. A rákospalotai szakszervezeti csoport zászlója jelentős helytörténeti tárgy, történeti forrásértéke elsődleges. Annak a munkásnak a ruhája, kalapja stb., aki a század első évtizedében legtöbbször vitte ezt a zászlót, a rákospalotai munkásmozgalom története szempontjából pl. tárgyi emlék. Különösen akkor, ha mint ruha, nem képez sajátos típust, ritka fazont, vagy nem egyedüli darabja a korszak rákospalotai ruházkodásának. Ellenkező esetben nem a munkásmozgalom, hanem az életmód története szempontjából válik sajátos történelmi érték hordozójává. Ennek esetenkénti mérlegelése azért fontos, hogy a gyűjtés célja ne csupán egy „misztifikált” háromdimenziós tárgy, hanem a komplexitás legyen. Egy történelmi folyamat vagy esemény bemutatásánál tárgyra, tárgyi emlékre, fényképre és dokumentumra egyaránt kell törekednünk. Kellő körültekintéssel s csak indokolt esetekben adjunk helyet a régi ereklyékre emlékeztető személyi tárgyaknak, egyes gyűjteményeken belüli túltengésük az egész munka értékét teheti kétségessé. Az utóbbi években országosan is tapasztalható jelenség az, hogy a legújabb kor kutatásakor a múzeológus tevékenysége leszűkül a politikai történet — politikai mozgalmak, esetleg a helyi közigazgatás — dokumentumainak gyűjtésére. Csak ritka kivételek vannak ezen a téren, s ezek is elsősorban a helytörténeti múzeumokban, gyűjteményekben jelentkeznek. A fővárosi kerületek vonatkozásában jó a helyzet, de a kérdést — a komplex történeti gyűjtést — itt is állandóan napirenden kell tartani. A fővárosi kerületek történetének múzeumi tárgyai, főbb típusaik A helytörténeti gyűjtemények profilját jelentő időszak modern korunknak három periódusához kapcsolódik: kezdetei az újkorba, fejlődésük jó része a legújabb korba s napjaink a kortörténetbe ágyazódnak. Mindez nem jelent gyökeres eltérést a gyűjtő, 99
