Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

344 szes tanácsnokok közül mindig bizonyos időre fölváltva küldetik ki a polgár­­mester által. Ezen külön tanácsban a polgármester bármikor elnökölhet. 26. §. Előadó-ivek, ülési jegyzőkönyvek. A tanácsülésekben az előadást az osztályvezető vagy helyettese teljesíti; az előadói vélemény határozat alak­jában formulázva terjesztendő elő. Úgy a tanácsülésekben, mint az ügyosztályokban az ügyek elintézésére előadói ívek használandók; a tanácsülésekben azonban az ülés folyamáról rövid ülési jegyzőkönyv vezetendő, melyben a jelenlévők nevei, az ügydara­bok száma, az előadó neve, a határozat rövid lényege és a szavazatok minő­sége, egyhangúság esetében ezen körülmény fölvétetik. A tanács minden tagjának jogában áll a hozott határozat ellen külön véleményt — írásba foglalva — előterjeszteni. Ily külön vélemény a határozat hozatalánál azonnal bejelentendő, legfeljebb 3 nap alatt beadandó és az ira­tokhoz csatolandó. 27. §. Ügyosztályberendezés. Minden ügyosztályban külön igtatókönyv és lajstrom (Index) vezettetik, melybe az ügyosztályhoz érkezett tárgyak napon­kint bevezettetnek. Ezeken kívül minden ügyosztály kötelességében áll oly segédkönyveket is vezetni, melyek részint statisztikai adatok gyűjtése, részint az osztály körébe vágó ügyek, teendők, határidők, nyilvántartások és a rendes ügymenetre meg­­kívántató egyéb tudnivalók érdekében szükségesek vagy célszerűek. Ezen segédkönyvek vezetésére, amennyiben azok nagyobb terjedelműek, mint pl. a katonaszállásolási könyvek, külön szakegyének alkalmaztathatnak. Az ügyosztály összes személyzete az osztályvezetőnek van alárendelve, ki a munkákat felosztja, átvizsgálja és a személyzetet a teendőkre nézve kellő utasításokkal ellátja. 28. §. Előkészítő eljárás az ügyosztályokban. Az ügyosztályok egyik fő­feladata az, hogy a tanácsülés vagy közgyűlés elébe tartozó ügyeket minden megkívántaié adatokkal és szakvéleményekkel fölszerelje, a netán szükséges előleges bizottmányi tárgyalásokat vagy egy másik ügyosztály véleményét megszerezze, szóval tegyen meg minden intézkedést arra nézve, hogy az ügyek a tanács, illetőleg a közgyűlésen érdemlegesen elintéztethessenek. Ebbéli feladatának teljesítésénél általában az egyszerű és gyors eljárás legyen irányadó, minélfogva minden elkerülhetlenül nem szükséges utasító végzések szerkesztése mellőzendő és a szükséges adatok és vélemények a kebelbeli szak- és segédhivataloktól vagy tisztviselőktől rövid úton, amennyire lehet, magára az előadói ívre vezetve, kérendők be. 29. §. Tanácsülési tárgyak. A tanácsülés elé a következő ügyek tartoznak: 1. a fontosabb árva- és gondnoksági ügyek, u. m. az árvagyámok és gondnokok megerősítése, kinevezése és elmozdítása, gyám vagy gondnoki számadások vizsgálata, díjaik megállapítása, ügyvédi vagy ügygondnoki költségjegyzék megállapítása, leltár, osztály és osztályegyezségek észrevétele­

Next

/
Oldalképek
Tartalom