Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

8 irányzattal találkozunk, melynek az egyöntetű és alapos hivatalos eljárásra való káros befolyását lehetetlen fel nem ismerni. Nagy baj rejlik az elintézés formájában is. A mostani rendszer szerint minden ügynek a tanácsülésben kell előter­jesztetni és jegyzőkönyvbe vétetni; ezen jegyzőkönyvek azután ismét tanács­ülésben hitelesíttetnek és így kerülnek a kiadóhivatalba. Aki csak némi fogalommal bír a közigazgatás ezernemű ügyeiről, aki csak távolról is hallott valamit Pestvárosa ügykezelésének terjedelméről: annak önkénytelenül azon kérdéssel kell foglalkoznia: vájjon lehetséges-e az, hogy Pestvárosa közigazgatásának évenkint 80.000-re bátran föltehető ügyei egytől­­egyig a tanácsülésekben előterjesztessenek, itt körülményesen előadassanak, kellő discussio után határozattal elláttassanak és a hozott határozatok ismét tanácsülésekben hitelesíttessenek? és e kérdésre a felelet az, hogy mindez lehetetlen, lehetetlen pedig fizikai idő hiánya miatt. S mégis lehetővé kell tenni — de hogy ? Úgy, hogy az, aminek meg kellene történni, t. i. a körül­ményes előadásnak, discussionak stb., legtöbb esetben nem történik meg, hanem ahelyett a forma megmentése végett a tárgyak úgyszólván elhadartat­­nak és nem egy esetben kikerülhetetlenül fölületes, a felekre és a köz­ügyre hátrányos határozatok keletkeznek; szóval a lényeg föláldoztatik a formának. Egy példa bővebb tájékoztatást fog nyújtani: Naponkint nagyobb számmal érkeznek idegen hatóságoktól megkeresvények, kézbesítések vagy egyszerű értesítések eszközlése végett; érkeznek hasontárgyú kormányrendeletek, körö­zések rendőri ügyekben, újoncállítási ügyre vonatkozó megkeresvények, szabad­ipar bejelentések s számos oly tárgyak, melyeknek elintézési módja már magában a tárgy minőségében rejlik, amik fölött discussiónak helye sem lehet. Mindezen ezerekre rúgó tárgyiratok a tanácsülésben adatnak elő, hol néhány negyedórát mindig igénybe vesznek, s miután hetenkint 3-szor tartatik tanácsülés, miután a hitelesítés az előadást követő tanácsülésben történik, a legegyszerűbb kézbesítési ügyben is majdnem 8 napi idő szükséges, hogy az utasító végzés az eljárásra hivatott közeg vagy bizottmány kezei közé jusson; ha ehhez még azon indokolatlan veszteséget is hozzászámítjuk, mit ily jelen­téktelen tárgyak a tanácsülésekre kiszabott időben okoznak; ha megfontoljuk, hogy ezen időveszteséget egyszerre mintegy 20 tisztviselő kénytelen elszen­vedni : lehet-e akkor csodálkozni, hogy a fontosabb tárgyak megbírálására elegendő idő nem marad. Ezen, az egész közigazgatási ügykezelésre zsibbasztólag ható állapoton igyekezett ugyan a tanács az által segíteni, hogy az évenkint körülbelül 12.000-re rúgó adóügybeni megkeresvényeket a többi tanácsi tárgyaktól külön kezelés alá véteté, hogy az úgynevezett currens tárgyak rövid idő óta a tanácsülési jegyzőkönyvekbe nem vétetnek fel, hanem az illető jegyző által hátiratolva terjesztetnek be a tanács elé; mindezek azonban csak palliativ intézkedések, melyek a bajt enyhítik, de nem orvosolják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom