Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
54 háztattatott. Ezt szem előtt tartva a bizottmány által a tisztikar választása tekintetében felállított elv elfogadása által a politikai jogokat élvező honpolgárok érzékeny sérelmére az 1848. törvények szellemével ellenkező retrograd lépés tétetnék. A bizottmány által a közvetett választás mellett felhozott s első tekintetre fontosnak látszó indok, hogy t. i. az ősválasztók a megválasztandó tisztviselőt képesség s erkölcsi tekintetben megbírálni nem képesek és így könnyen megtörténhetik, hogy valamely állomás kevésbé képes egyénre ruháztatik, élében sokat veszít azáltal, hogy a tiszti állomásokra a választás nem szabadon, hanem kijelölés útján történik, tehát bizton feltehető, hogy a kijelölésre hivatott közegek oly egyéneket, kik képesség vagy erkölcsi tekintetben a mértéket meg nem ütik, kijelölésbe nem hozandnak. Úgy de másrészről kétségbe vonhatlan tény az, hogy a városi közönség egyik főérdekében fekszik, hogy ügyeinek kezelése oly tisztviselők kezeibe legyen letéve, kik becsületesség s hosszas gyakorlat szerezte képesség tekintetében a közönség kívánalmának tökéletesen megfelnek, ez pedig csak akként lesz elérhető, ha a tisztviselőknek állandó lét biztosíttatik. A most mondottakat egybevetve módosítványom a következő: Mondassák ki a) hogy úgy a képviselőtestület s főpolgármesteri, mint az 1848: XXIII. t.-c. 15. szakaszában megnevezett tiszti állomások — a főbírói és telekbirói állomások kivételével — közválasztás útján választassák illetőleg töltessenek be; b) az ekként megválasztott tisztikar — a főpolgármester kivételével — hivatalát éltefogytáig viselendi, és c) hogy a bizonyos évek múlva tartandó tisztújító székeken a főpolgármesteri állomáson kívül csak azon tiszti állomások betöltése történjék közválasztás útján, melyek az utolsó választási korszakban üresedésbe jöttek. Pesten, 1870. évi január hóban. Kada Mihály s. k., h. alpolgármester. (Pestvárosi levéltár: XI—65/1868.) 22. 1870. február 1. Polgár Károly pesti tanácsnok emlékirata Pestváros törvényhatóságának újjászervezése tárgyában. Tekintetes Közgyűlés! A tekintetes közgyűlésnek 1869. évi október 16-án 29.280. sz. alatti határozata folytán Pest szab. kir. város törvényhatósága rendezésével javaslattétel végett utasított törvényhatósági bizottmány munkálataiban alázatos nézetem szerint oly elvek foglaltatnak, melyek nemcsak a fennálló törvények szellemével ellenkeznek, hanem a nép választási jogát is szükség nélkül nagymértékben korlátozzák, ugyanis