Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
562 érti, mely a hatóságnál ott nyeri alkalmazását, hol ez valamely belépő egyénre nézve a próbaidő tekintetében látszik szükségesnek. Midőn tehát az igen tisztelt közgyűlést arra kérném, hogy határozatát az itt formulázott alakban kimondani méltóztassék, bátor vagyok még csak annyit megemlíteni: hogy a főváros már a régi időben sem mutathatott fel sok szerencsét a tiszteletbeli tisztviselőben; hogy már a 861-iki új alakulás csakhamar megszüntette a múltnak ezen tarthatlan intézményét, a legutolsó tisztválasztás alkalmával pedig ez még csak szóba sem hozathatott többé; hogy a vidéki, helyesben megyei életnek mintegy hagyományszerűleg még ma is mondhatni kivétel nélkül fennálló társadalmi rendszere a fővárosétól lényegesen különbözik; ott a vagyonosság az értelmiség egy bizonyos fokának fogalmával nagyon gyakran találkozik vagy legalább a kettő közötti hézag mindenesetre csekély jelentőségűnek mondható, midőn a fővárosban ezen választó fal óriási, minek természetes következménye: hogy ha a tiszteletbeliség a megyékben még a mai időkben is megjárja, ennek a fővárosban már nincsen talaja, hol a kornak egyik hatalmas jelszava a „munka“ és az ezt teremtő államgazdászati ama magasztos „eszme“, hogy „nemzetek, a társadalom átalján jólétre csak anyagi gyarapodással vergődhetik, ezt pedig a munka adja meg“, oly erős gyökeret vertek már, melyszerint tiszteletbeli ingyenes munkáról az újabb nemzedék hallani sem akar. Ily körülmények között ne menjünk hátra és legalább a kulturális fővárosban ne állítsuk fel ismét azt a régi korhadt tant, hogy vagyont nézzünk, midőn képességeket keresünk! vagy .... de már kimondani sem tudom, annyira nem akarhatja ezt közülünk csak egy is! Budapest, 1873. szept. 1-én. Széher Mihály. (Harmincnégyes biz. iratai.) 139. 1873. szeptember 1. Széher Mihály indítványa a közös közgyűléshez a gyaloghídvám megszüntetése tárgyában. Oly tárgyra bátorkodom az igen tisztelt közös közgyűlés figyelmét felhívni, mely — merem mondani — az egyesítendő 3 városnak mint egyhangú óhaja nyer kifejezést; mely a szó legszorosabb értelmében, mint a közvéleménynek melegen felkarolt gyermeke — úgy ismeretes; és mely épen ezért egészen feleslegessé is tesz bármely indokolást az iránt, hogy midőn magasabb országos szempont követelte az egyesítést, eszerint
