Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
553 Az árva- és gyámbizottságnál, mint oda tartozó ügyek, a tanácsülés elébe tartozó tárgyak sorolandók fel. A közegészségügyi bizottság tagjai: a tiszti főorvos, a kerületi orvosok, a kórházak igazgatói és a fővárosi bizottság kebeléből, tekintettel a szakértelemre, 30 tag. A pénzügyi és gazdasági bizottság tagjainak száma 40-ben állapíttatik meg. A tanügyi bizottságnál az ide tartozó ügyeket illetőleg a fővárosi törvény 110. §-a értelmében nem az iskolatanácsi, hanem a tanári kijelölések veendők fel, tagjai a fővárosi bizottság kebeléből választott 30 tag. Az adó- és katonaügyi bizottságnál: elnök egyik alpolgármester, alelnökök a IV. és IX. ügyosztály előadó tanácsnokai. Végre a szakbizottságok ügykezelését s eljárását szabályozó pontozatok egész terjedelmükben elfogadtatnak. III. Gerlóczy Károly és Kamermayer Károly küldöttségi tagok és jegyzők 1873. évi április 28-án kelt küldöttségi határozat folytán, mely szerint a kerületi elüljáróságok számára szükséges helyiség felvételével elnök űr közbenjötte mellett nevezett jegyzők bízattak meg, bemutatják a kijelölt és eddig felfogadott helyiségekről szóló kimutatást oly megjegyzéssel, hogy az I., III. és IV. kerület elüljáróságai az illető városházán lesznek elhelyezendők, hogy a Il-ik kerület számára szükséges helyiségek iránt Buda város tanácsa elnök úr megkeresésére mai napig sem válaszolt, hogy a X. kerület (Kőbánya) számára alkalmas helyiség még nem találtatott, végre hogy az V., VI., VII., VIII. és IX. kerület számára felfogadott helyiségeket illetőleg a szerződések megkötése végett Pest város tanácsa elnök úr által annak idején megkerestetett. E jelentés tudomásul vétetvén, minthogy Buda város tanácsa a Il-ik kerületi elüljáróság és adóhivatal helyiségeit illetőleg elnök úr e részbeni felhívásának még mai napig sem felelt, ugyanaz elnökileg megsürgetendő lészen. A X. kerület (Kőbánya) számára szükséges hivatali helyiség felvételével elnök úr közbenjötte mellett Gerlóczy Károly és Kamermayer Károly küldöttségi jegyzők bízatnak meg. Miről Buda város tanácsa átiratilag, nevezett jegyzők kivonatilag értesítendők. IV. Elnök úr felemlíti, hogy Pest, Buda és Óbuda városok árvapénztárainak egyesítése a budai részeken eszközlendő kamat és életjáradékoknak fizetése, valamint az árvapénzeknek jövőre egyöntetüleg történendő kikölcsönzése tárgyában az illető szakközegek közbenjöttével 1873. évi április 25-én szűkebbkörü értekezletet tartott, melynek jegyzőkönyvét a küldöttségnek ezennel bemutatja. Minthogy a gyámi viszonyok utolsó tényezője, t. i. az árva- és gyámbizottság mikénti alakítása iránt is történt intézkedés és így az árva- és gyámügyek menetének minden mozzanata az eddigi szervezési munkálatokban