Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
547 40. §. Azon bizottsági tag megbízatása, ki választóképességét vagy azon minősítvényt elveszti, melynek alapján a bizottságba választatott, vagy a fővárosi törvényhatósággal számadási vagy szerződési viszonyba lép, azonnal megszűnik. (28. §). VII. FEJEZET. A lemondásokról és megürülésekről. 41. §. A közgyűlés összes tagjai hivataluk vagy bizottsági állásukróli lemondásukat a közgyűléshez írásban nyújtják be. 42. §. A közgyűlésben üléssel és szavazattal bíró tisztviselők megürült helyei helyettesítés által, a bizottsági tagok számában előjövő ürülések pedig a sor szerint legtöbb szavazatot nyert póttagok belépése áljai töltetnek be. Úgy a helyettesített tisztviselő, mint a belépő póttag megbízása azonban csak addig tart, ameddig tartott volna azon tisztviselő s illetve bizottsági tag működése, kinek helyébe választatott s illetve lépett (29. és 58. §, ez utóbbi g) pontja). VIII. FEJEZET. A kérelmekről. 43. §. A közgyűléshez magánfelek által intézett minden kérelem az iktató hivatalban írásban adandó be. 44. §. Kérelmeket egyeseknek vagy küldöttségnek a közgyűlésbe vinni nem lehet. IX. FEJEZET. Az elnökről. 45. §. A főpolgármester s akadályoztatása esetében a polgármester mint elnök vezeti a gyűlést és tanácskozásokat, őrködik a csend- és rendszabályok megtartása felett, a kérdéstől és tágytól eltérő szólókat az ügy lényegének szem előtt tartására figyelmezteti, továbbá a rendet s tanácskozási illemet sértő szólót beszéde félbeszakításával is rendre inti s utasítja, s amennyiben a szóló hibáját ki nem igazítaná, vagy mentségi előadása után is hasonló újabb sérelmet vagy hibát követne el, attól, amennyiben a közgyűlés a mentséget el nem fogadná, a szót is megvonhatja. 46. §. Ha a csend huzamosan zavartatik, az elnök csengetyűvel való jeladás mellett a csendzavarókat névszerint felszólítja, s ha a csendet helyreállítani képes nem volna, fövegének fölvételével az ülést — egy óránál tovább nem terjedhető időre — felfüggeszti. Amennyiben a folytatólag megnyitott ülés ismét zajossá válnék, azt fel is oszlathatja. Az ezen eseteket előidéző csend- és rendzavarásért az illetőket felelősségre vonhatja. 35*