Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

425 2. A számvevőség meghallgatása után elkészíti a készpénzek hasznosí­tása, a pénztári kezelés és számvitel szabályait és szabályrendeletté emelés végett a közgyűlés elé terjeszti. (102. §) 3. Megállapítja és kiadja az egyes tisztviselők, szak- és segédhivatalok számára a közigazgatás változó igényeihez képest a részletesebb szak-, kezelési és eljárási hivatalos utasításokat. 4. Gondoskodik a fővárosi bizottsági tagok közreműködése mellett a törvényhatóság összes hivatalainak felszerelési, irodai, továbbá a közigazgatás és gazdaság egyéb szükségleteiről, a közmunkák és középítkezések foganatosí­tásáról a költségvetés határain belül. 5. Tisztviselők, hivatalnokok és szolgák számára 100 írtig jutalma­kat, segélyeket engedélyezhet az e célra a közgyűlés által kirendelt alap rovására. 6. A fővárosi törvény értelmében a közgyűlés jóváhagyása elé nem tar­tozó szerződéseket helybenhagyja. 7. A fővárosi bizottsági tagok közreműködésével a fölösleges városi ingó vagyon elidegenítése iránt, amennyiben annak becsértéke 2000 irtot meg nem halad, intézkedik. 8. Vállalkozók és szállítók keresetkimutatásait és számláit és általában az összes pénztárakat érdeklő minden bevétel és kiadás utalványozása iránt — a tisztviselők, hivatalnokok és szolgák állandó járandóságainak kivételével — ülésileg határoz. 9. Az állami adó után kivetett községi pótadókat az állami adónál tett leszállítások vagy törlesztések arányában leszállítja, illetve törleszti, egyéb köz­ségbeli tartozásokat és mindennemű városi követeléseket, amennyiben a behajt­hatatlanság kellőleg meg van állapítva és emiatt a behajtással megbízott közeget felelősség nem terheli, törlesztés végett évnegyedenkint saját vélemé­nyével a közgyűlés elé terjeszti. 10. Az összes városi pénztárakat az egyik alpolgármester elnöklete mellett két tanácsnokból, a fő- vagy alszámvevőből és egy számvevőségi hivatalnokból álló bizottmány által évenkint egyszer rendesen vizsgálat alá véteti, mely eljáráshoz a fővárosi bizottság két tagja is mindig meghívandó. Ezenfelül a pénztáraknál annyiszor, amennyiszer szükségesnek látja, az egyik alpolgármester és egy számvevőségi egyén által rovásoló bizottságot (scontrirung) tartat, és a rendes vizsgálat eredményéről a közgyűlésnek jelentést tesz. 11. Az önkormányzat körében a kerületi elüljáróságok vagy egyes tiszt­viselők hatáskörébe utalt elsőfokú határozatok ellen beadott felfolyamod­ványokat másodfokban elintézni. 12. A fővárosi közigazgatás és önkormányzat körében önálló indít­ványokat és kész javaslatokat terjeszthet a közgyűlés elé. 23. §. A fővárosi tanács hatáskörébe tartozó ügyek részint ülésben, részint azon kívül az ügyosztályokban, de mindig a tanács nevében intéz­teinek el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom