Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

283 Paczolay I. Épen azok, akik szóval hirdetik a felelős kormányrend­­szert, akik a kormányt legtöbbször kívánják felelősségre vonni, akarják most tőle megvonni az alkalmat, hogy valósággal felelősség mellett kezelhesse az ország ügyeit. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Mert ha a felelős kormánynak nincsenek közegei a közigazgatási téren, amelyen kötelessége az ország bel­biztonságát fentartani, ugyan hogyan lesz felelős? Hiszen a kormány a körülményekhez képest most is kiadja a szükséges rendeleteket, de mi ezzel nem elégszünk meg, mert a törvény szerint azon mulasztásokért is felelőssé tesszük a kormányt, amelyeket a törvény szerint kötelessége lett volna meg­előzni. A dolgok ilyen állásában épen a fővárosoknak akarni adni olyan állást, mely szerint a fővárosok az államban államot képezzenek és alkotmá­nyos rendszerünkkel összeütközésbe jöhessenek: erre elég okot nem látok. Legfeljebb az lehet oka, hogy a fővárosi hatóságban úgy akarják némelyek az állam és a főváros ügyeit kezelni, hogy azokba senki be ne tekinthessen, azokat senki ellen ne őrizhesse. A kérdés az, szükséges-e a főispáni intézmény a városra nézve is? Ha — amit senki nem mer tagadni — Pest városa és illetőleg a fővárosok nem egyedül kebelbeli ügyeket végeznek, hanem egyidejűleg közérdekű dolgokban is intézkednek, amennyiben az országnak minden főbb intézete épen Pest városában központosul, akkor, ugyan kérdem, hogyan lehet azt elhatározni, hogy a kormánynak Pest városában még ellenőrző közege se legyen? Mert valamint Pest városa részéről megkívánatik, hogy polgármestere iránt biza­lommal lehessen, úgy az országra nézve is okvetlenül szükséges, hogy legyen bizodalma az iránt, miképen kezeltetnek Pest városában az ország pénztárából felállított intézetek. (Helyeslés jobbfelől.) E bizalmat senki sem tarthatja fönn inkább és a fővárosi ügyeket senkisem ellenőrizheti jobban, mint a parla­­mentális kormány közege. Sőt én úgy vagyok meggyőződve, hogyha valahol, épen a fővárosban kell a kormánynak nagyon vigyáznia, hogy olyan közege legyen, mely a választóktól semmi függésben nem áll; mert épen a rendezés alkalmával fog sok tárgy előfordulni, amelyek csak úgy fognak igazságosan és méltányosan elintéztethetni, ha azon közeg, amely azokat intézi, a választók irányában semmiféle kötelezettséget nem érez. (Helyeslés jobbfelől.) Ezért nagyon szeretném, ha a 68. §-ban az mondatnék ki, hogy a főpolgármester egyenesen ő Felsége ellenjegyzése mellett neveztetik ki. Mivel azonban ennek elfogadására nem számíthatok, csupán kényszerűségből elfogadom a közp. bizottság véleményét. (Általános derültség és t. a j.) Szapáry Gy. gr. előadó: Oly törvényhatóságról lévén szó, amelynek közegei a belügyi adminisztráción kívül az állam közigazgatását is közvetítik; az a kérdés, hogy az ily törvényhatóságra, melynek jogai közé tartozik bár­mely politikai kérdést is megvitatni, adjunk-e befolyást az állam kormányá­nak? A kormány közegének feladata lesz a törvényhatóságnak, mely talán a kormányéval ellenkező nézetben szándékozik nyilatkozni, felvilágosítást adni, a kormány intencióit kifejteni. Az ily közegnek módjában lesz sok bajt

Next

/
Oldalképek
Tartalom