Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
272 zetesen, hogy a polgármester a városi bizottság által választassák és hogy eként az ország fővárosa úgy rendeztessék, hogy törvényhatósági bizottsága vezetésére a kormánynak semmi közvetlen befolyása ne legyen; mert már az 1848-iki XXIII. t.-c. azt kívánta, hogy a városok akép rendeztessenek, hogy azok intézkedései a kormány felügyelete alatt történjenek: a különvélemény szerint pedig ez iránt semmi intézkedés sincs; a felügyeleti jogot e mellett a belügyminiszter csak közvetve gyakorolhatta volna. Igen, de a főpolgármesternek fenn vannak tartva bizonyos oly intézkedések és jogok, melyeket a belügyminiszter közvetlen nem is gyakorolhat és azonkívül az összeköttetés sokkal nehezebb, bonyolultabb lett volna. A közp. b. szerkezete által, mely szerint a kormány a főpolgármesteri állásra három egyént ajánl, kik közül a közgyűlés választhat, biztosítva van a kormány befolyása; másiészt fönn van tartva a törvényhatóságnak azon joga, hogyha netalán ezen egyének egyike vagy másika ellen kifogása volna, azt válassza, ki iránt leginkább viseltetik bizalommal. Molnár G y. Úgy látom, hogy itt a cél nem az, hogy a főpolgármester a végrehajtó hatalmat képviselje és mint ilyen úgy az önkormányzatot, mint az állami közigazgatást ellenőrizze, hanem hogy képviselje az állam végrehajtó hatalmának időnkinti kezelőit, ami hogy nem lehet helyes törvényhozási cél, a fölött vitatkozni fölösleges. Nézzünk szeme közzé, mi lesz a közp. b. javaslata szerint ez a buda-pesti főpolgármester? Bírni fog a főispánok attribútumaival, de bírni fog azonkívül még egy attribútummal, azzal, hogy ő a fővárosok tanácsában akkor, mikor neki tetszik, elnökölni fog. Ha megnézzük azon §-t, amely szól a fővárosok tanácsáról, azt látjuk, hogy a fővárosok végrehajtó közege mind az önkormányzat, mind az állami adminisztráció tekintetében a városi tanács, tehát oly testület, amely testületet majd a főispánt képviselő vagy helyettesitő főpolgármester a maga tekintélyével ismét be fog árnyékolni. (Derültség.) Én nem értem, mit akart a közp. bizottmány ezen főpolgármesterből csinálni. Tisztviselőt-e, vagy valami nagyobbat! Ha tisztviselőt: akkor nem találom, hogy lenne neki oly attribútuma, melyet nem szabad nélkülözni egy tisztviselőnek sem, hogy t. i. lesz-e neki valami utonmódon felelőssége. A megyei főispánt, ha a kormány nincs megelégedve működésével, hivatalától fölfüggesztheti, hanem, hogy a fővárosi polgármester ellenében, akit nem a kormány nevez ki, de kit, habár a kormány javaslata folytán, a közgyűlés választ, minémű kontroleriája van a kormánynak, azt én véges elmémmel belátni nem tudom. Tovább megyek. A főpolgármester olyanok közül választatván, kiket a kormány kandidál, nem lesz alárendelve a közgyűlésnek, hanem fölibe lesz helyezve. Már most oly hatalmat képez a státusban, amely fölfelé nem függ, de amely lefelé sem függ. Ezen fővárosi polgármester valósággal a felelősségtelenség hatalmával lesz felruházva. És ha már most ezen felelősség nélküli főpolgármester a tanács testületét a maga felelősségtelenségének palástjával beárnyalja, szeretném tudni, hogy miként lenne felelős azon tanácstestület is. Mindezen okoknál fogva kérem a házat,