Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
236 állapításánál azon többlet, mellyel Ó-Budán házbéradóból jelenleg befolyó jövedelem az egyesítés folytán ott behozandó magasabb osztályú házbéradó által emelkedik, a fővárosnak javára beszámítandó lesz azon összeg erejéig, melyet a kir. kisebb haszonvételek a folyó évben jövedelmeznek.“ Az utolsó bekezdésnek 4-ik sorából e szavak „maguk közül“ kihagyandók. Az itt nem említett többi §-t változatlanul ajánlja a bizottság elfogadtatni. A §§-ok számai és ennek folytán a §§-ok idézetei is módosulást szenvednek. Az ezek szerint kiigazított új szövegezésű törvényjavaslatot a bizottság tisztelettel idezárva bemutatja a tisztelt képviselőháznak. A IX-ik osztály előadója a törvényjavaslatnak egyik fejezete ellen bejelentett különvéleményét a bizottság •/. alatt terjeszti elő a képviselőháznak. Kelt Pesten, 1872. évi april hó 2-án. Széli Kálmán s. k., a központi bizottság előadója. Különvélemény. A képviselőház kilencedik osztályának megbízásából és határozata értelmében van szerencsém előterjeszteni azon indítványt, miszerint a „Buda és Pest fő- és szabad királyi városok beligazgatási szervezéséről“ szóló törvényjavaslat ötödik fejezetének címe módosíttassák következőleg: „A törvényhatósági közegekről“ s ezen módosítás folytán maradjon ki az ötödik fejezet első két cikkelye, az ezt követő pedig — 55-ik szakasszá változván — kezdődjék így: „A főváros törvényhatósági közegei: a) a főpolgármester, kit a szavazatképes polgárok összességének általános többsége választ stb. Pesten, 1872. april 3-án. Csernátony Lajos s. k., mint a IX. osztály előadója. (Képviselőházi Irományok 1869/72. XV. k. 332—36. II.) 72. 1872. szeptember. 7. Szabályrendelet Ó-Buda mezőváros hatósági szervezetéről. I. FEJEZET. A város hatóságáról. 1. §. Ó-Buda kor. mezőváros szervezkedik az 1871. évi XVIII. törvénycikk alapján, mint rendezett tanácsú város és elintézi belügyeit ezen törvény értelmében és korlátái között. 2. §. A szervezkedés történik az ezen törvényben meghatározott időre, illetve e városnak Buda-Pest fővárossal netalán történendő egyesítése idejéig. 3. §. Ezen város gyakorolja hatósági jogait, a törvényes határokon belül: a) a városi közgyűlés, b) a tanács, c) az árvaszék, d) az egyes tisztviselők által.