Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest holnap
Az általános rendezési terv nem a város további kiterjedését kívánja elősegíteni, hanem a kialakult városszerkezetet az avult, szórványosan betelepült területek átépítésével, új zöldterületek létesítésével, újabb városi alközpontok kialakításával, a hagyományos belső városközpont tehermentesítésével fejleszti tovább. Alapvető távlati célkitűzés Budapest és környéke agglomerálódási folyamatának lassítása, a gazdaság szerkezetének megváltoztatása, a túlkoncentráltság mérséklése, egyidejűleg — szelektív, intenzív fejlesztésekkel — a társadalmi-gazdasági potenciál hatékonyságának növelése, a népgazdasági (termelési) és a helyi (városalakító, infrastrukturális) szükségletek minél jobb kielégítésének megteremtése. Tehát Budapest világvárosi fejlődését szem előtt tartva továbbra is meg kell őrizni a koncentráció előnyeit, úgy fejlesztve a fővárosi agglomerációt, hogy ez egyben az ország gazdaságának egésze és az országos területfejlesztési politika szempontjából is kielégítő legyen. Az 1970—2000 közötti 30 éves távlaton belül a népesség növekedése, a bevándorlás üteme, a lakosság elöregedése, a foglalkoztatottság, s a termelő ágak — ezen belül az ipar súlya Budapest területén fokozatosan — egyes területeken csak kismértékben — mérséklődik; a főváros körüli településeken viszont fokozódik. A következő 15 év során az iparból munkaerő szabadul ugyan fel, a várható (építőipari, tercierszektorbeli) munkaerő-szükséglet azonban továbbra is feszültségeket okozhat. 1990—2000 körül időszerű lesz a főváros közigazgatási területét a legfejlettebb környező településközpontokra kiterjeszteni. Már korábban bővíteni kell majd az agglomerációs övezetet, ki kell alakítani a főváros elővárosi és védőövezeti sávját. Távlatban, már az ötödik ötéves tervciklustól — 1976-tól — mintegy két évtizeden keresztül növekednek a feladatok. Lakóépületeket, lakásokat, új városnegyedeket kell építeni (járulékos alapellátó hálózattal ellátni), a termelő és az infrastrukturális hálózatot modernizálni kell. Fokozni kell a városellátó energetikai és egyéb kommunális tevékenységet, és zöldövezetek harmonikus kifejlesztésére van szükség. Megváltozik a budapesti agglomeráció gazdasági és szellemi szerkezete. A fővárosi ipar jelentősége csökkenni fog, de továbbra is Budapest marad az ország feldolgozó iparának központja. Ha a fővárosban és környékén a beruházások jelentősen nőnek, a fejlesztett iparágak hatékonyabban és koncentráltabban elégítik ki a népgazdasági igényeket, meghatározzák az agglomerációs ipart. A merev ipartelepítési tilalom megszüntetésével a főváros közelségéhez kötött, nagyobb területeket igénylő vagy a nagyvárosi környezetet zavaró ipari üzemeket Budapest környékén megfelelően el lehet helyezni. Egyidejűleg — csökkentve a fővárosi iparüzemek túlzsúfolt beépítését — számolva a korszerű ipari technológiák nagyobb területigényével, Budapesten is növekszik az ipari terület, elsősorban új ipari parkok létrehozásával. A raktározási területeket racionálisabban lehet kialakítani. A gépesítés, az automatizálás, a kibernetika nagy műszaki-technikai műveltséget igényel. Főleg 1980 után, összhangban a demográfiai adottságokkal, csökken a termelő ágazatokban a foglalkoztatottság, nő a termelékenység, a jövedelmezőség — végső soron a jólét. Az iparból felszabaduló — főleg női — munkaerő elsősorban a nagyvárosi színvonalra jellemző fejlődő tercier ágazatokba áramlik, melyek többletmunkaerő-igénye 1985-re 125— 150 ezer fő, ez az igény 2000-ig mérsékelten tovább nő. Elsősorban Budapest környékén bővül a bedolgozói foglalkoztatottság. Budapest szellemi irányító szerepe fennmarad, de a vidék gyorsabb felzárkózása — egyes 71
