Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)

Pest-Buda (1686-1849)

melynek tevékenységét első ízben ellenőrizte egy szavazati és határozati joggal, azaz a választott polgárságénál jóval nagyobb hatáskörrel felruházott, választott képviselőtestület. S habár Pest város új tanácsának társadalmi összetétele nemigen különbözött a régitől, s fő törekvése a forradalom idején is a törvényes rend védelme, a plebejus mozgalmak fékezése volt, olyan is jónéhány akadt köztük, aki azonnal meghódolt az 1849 januárjában bevonuló császári csapatok előtt, többsége mégis lojális volt a forradalmi kormány iránt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a császári csapatok bevonulása után a tanács tagjainak felét — s velük jónéhány városi tisztviselőt is — a megszálló hatóságok azonnal elbocsátottak hivatalukból.

Az újonnan megválasztott képviselőtestület összetételében is erősen különbözött a választott polgárságtól. Bár az új testület többségét is a kézművesmesterek tették ki, egynegyede már az értelmiségből került ki, melynek aránya a választott polgárságbeliekhez képest ötszörösére nőtt. E testület működését olyan tagjainak neve fémjelezte, mint Vörösmarty Mihályé, Bajza Józsefé, Teleki Lászlóé, Fényes Eleké, Bugát Pálé.

1848 áprilisától Pest lett az első független magyar kormány székhelye. S a forradalom idején valósult meg a haladás híveinek az 1820-as évektől egyre határozottabb formát öltő követelése is, hogy az országgyűlést Pestre helyezzék. 1848. július 5-én Pesten, a mai Vigadó helyén álló Redoutban nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés. (A főrendek a Nemzeti Múzeum dísztermében üléseztek.) Ezzel Budapest minden tekintetben visszanyerte fővárosi funkcióit.

A XVIII. század végétől, bár hivatalosan csak Buda számított az ország fővárosának, a tulajdonképpeni vezető szerep a rohamosabban fejlődő gazdasági központé, Pesté volt, s méltán mondható, hogy a fővárosi funkciókat az akkor még különálló két település együttesen gyakorolta. Nem véletlen, hogy a XIX. század elejétől mind sűrűbben nevezték a kortársak a két várost együttesen Pest-Budának vagy Budapestnek, s követelték egyre sürgetőbben egyesítésüket, az egységes főváros kialakítását. A két város szerves egységét elsősorban egy földrajzi tényező: a Duna gátolta. 1849-ig a két város — és bizonyos mértékig két országrész — kapcsolatát csak a repülő-, illetve hajóhíd és a révátkelés biztosította. A téli hónapokban egy időre megszűnt minden kapcsolat Buda és Pest között. Egyesítésüknek tehát elengedhetetlen feltétele volt az állandó kapcsolat biztosítása. Az egységes főváros létrehozásában kiemelkedő szerepet játszó Széchenyi István kezdeményezésére 1839-ben megkezdték az első állandó híd építését William Tiemey Clark angol mérnök tervei alapján. A Lánchíd 1849-ben készült el, s ezzel elhárult az egyesítés akadálya. A forradalom és szabadságharc kormányának egyik utolsó intézkedése az egységes főváros létrehozása volt; 1849. június 24-én elrendelte Buda, Pest és Óbuda Budapest fővárossá egyesítését.

35