Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)

Szemle

Ballér Endréné: A fővárosi iskolák könyvtárai

Sajátos feladatkör a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkájában az iskolai könyvtárügy irányítása, felügyelete, mint ahogyan sajátos helyet tölt be a könyvtár egy iskolán belül is az oktató— nevelő munkában.

Hiszen ha a könyvtár valóban az iskola szellemi műhelye — mint ahogy azzá kell lennie, mert csak akkor van értelme a létezésének — úgy behálózza az iskola egész életét, átszövi az oktató— nevelő munka valamennyi területét, a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységet egyaránt, sőt bázisa, előkészületi helye lehet a közművelődési intézményekkel való kapcsolat kiépítésének is. Az órán a tankönyv mellett a szaktárgyak kézikönyvei a tananyag elsajátításának, a tanulók öntevékenységének, önálló ismeretszerzésének munkaeszközei; az órára való felkészüléshez ismeretforrásként, a kutató tanulók számára különösen fontos informácihordozóként szerepelnek a könyvek. De nélkülözhetetlen eszközei a szakköri munkának, eligazítok lehetnek a pályaválasztásban, értékes társak a szabadidő eltöltésében; emellett az önképzés, a továbbképzés forrásai a pedagógusok számára.

Sorolhatnánk még tovább a könyv és a könyvtár iskolai felhasználásának lehetőségeit, de ennyiből is kiderül, hogy az iskolai könyvtár sajátos „műfaj” a különböző könyvtártípusok között; a feladatköréből eredően pedagógiai szakkönyvtár, még akkor is, ha ezek közt a feladatok közt sok hasonló a közművelődési könyvtáréhoz. De az is kiderül belőle, hogy szerepét semmi más könyvtártípus nem veheti át, nem helyettesítheti — hisz a munkaeszköznek a munkahelyen kell lennie — s hiánya az oktató— nevelő munkát szegényíti. A könyvtár nélküli iskolában felnövő tanulók az ismeretszerzésben, a tanulási módszerben, az önművelésben szinte soha be nem hozható hátránnyal hagyják el az iskolát, különösen akkor, ha otthonukra sem jellemző a „könyves környezet”.

Ma, a tantervi reformok idején, nemcsak nálunk, hanem világszerte sok szó esik az öntevékeny tanulásról, az önálló ismeretszerzésre nevelésről, s ennek egyik legfőbb eszközéről, a könyvről, ill. az egyéb, nem nyomtatott információhordozókról, s ezek tárolásáról. Az oktatás megújításának útja a módszerekben rejlik, s ezekhez eszköz is, színtér is, mint már szóltunk róla, a könyvtár. Mégsem foghatjuk fel divatnak, amelyet a megújítási törekvések hoztak magukkal. Ennek illusztrálására pillantsunk vissza néhány száz évet az iskolai könyvtárügy történetében; csak Magyarországon.

Ezzel a visszatekintéssel nemcsak azt szeretnénk érzékeltetni, hogy milyen régi törekvés már az iskolai könyvtárak létesítése, hanem a megvalósítás felelősségét is szeretnénk vele hangsúlyozni. Az iskolai könyvtárügy fejlődése Magyarországon két szálon kísérhető végig. Az egyik: az az igény, amelyet már évszázadok óta megfogalmaztak pedagógiai életünk nagy képviselői; a másik: az igények, az elvek gyakorlattá váltása, s az ehhez szükséges feltételek megteremtése.

Apáczai Csere János Enciklopédiájában, az első magyar nyelvű tudománytárban 1653-ban így ír erről a témáról: ,, ... az olvasottakból alapos vizsgát tartanék, az olvasmányanyagot az életben való felhasználásra alkalmaznám ... ” Comenius, a korszerű nevelés cseh úttörője, a tudós humanista, a népek jobb jövőjéért aggódó filozófus 1650. november 28-án a Pataki Iskola nagytermében így rója meg a sárospataki tanárokat: „ ... Lassú haladástoknak három valódi okát fedez102