Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Gábor Eszter: A neoreneszánsz építészet léptékproblémáiról

volt. Kiszélesedtek azok a középrétegek, amelyek jó minőségű városi lakásra tartottak igényt, de nem volt módjuk önálló ház építésére. Közülük kerültek ki az új bérházak lakói. Magyarországon nagyobb számban a 19. század első felétől épültek nagyméretű és jó minőségű lakásokat tartalmazó bérházak. (Nyugat-Európában már jóval korábban is.) Pesten az 1838-as nagy árvíz után lett a városképet meghatározó épülettípus a klasszicista bérház. S ha stílusa módosult is, a mai napig az maradt. Az 1870-es évektől kezdve, ahogy ezt Fülep professzor is említette, az újonnan épülő bérházak is neoreneszánsz modorban épültek. A jómódú polgárság az addiginál nagyobb teret, több díszt és pompát igényelt. Igen, valljuk be, azért, hogy saját jómódját élvezze és hirdesse is. Az Andrássy útra és a Nagykörútra - rövidesen a kisebb utcákra is — lehetőleg reneszánsz modorú bérpalotákat építtetett. Mi ez az új műfaj? Új épülettípus? Olyan épület, amelyik kívülről palotát mutat, belülről azonban bérház. Ezen belül sok változata volt. Abból a típusából, amelyben csak egyenrangú, igen nagyigényű lakások épültek mindössze egyet ismerek: az Andrássy út 98. szám alatti, úgynevezett Pallavicini-palotát (Petschacher Gusztáv, 1882). Ez a ház kívülről valóban főúri palotát formázott, belül ellenben szintenként két-két, összesen hat, egyenként tizennégy-szobás luxuslakás volt benne. Ennél sokkal gyakoribb volt az olyan bérház, ahol az első emeleten — a piano nobilén — volt egy, az egész szintet vagy annak utcai frontját elfoglaló hatalmas lakás, általában az építtető tulajdonosé, majd a többi szinten és fronton egyre kisebb és kisebb igényű lakások. Ilyen volt az Andrássy út elején a 4. szám alatti Harkányi-palota (1882-1883) és a 3. szám alatti Saxlehner-palota (1884) is. Ismerünk szép számmal palotabérházakat is, amelyekben az épülettömb elkülönült részében volt a palota és hozzá — kívülről alig érzékelhetően — szervesen kapcsolódott a bérház. Ybl kedvelte ezt a megoldást, üyen módon tervezte a Degenfeld-Schomburg-palotát (1872-1874) a mai Bródy Sándor utca és Puskin utca, valamint Károlyi Gyula palotáját (1875) a Ráday és Erkel utca sarkára. Épültek továbbá olyan, kívülről igen tekintélyes megjelenésű házak, amelyekben csak bérlakások voltak. Ezek sem egyformák és 3 PALLADIO 1982.110—111. p. nem egyenrangúak. Az utcai front első és második emeletén nagyobb lakások nagyobb belmagassággal, a harmadik és a negyedik emeleten már jóval kisebbek — körülbelül fele alapterületen, fele szobaszámmal. Ez utóbbiak belmagassága is kisebb volt, ámde nem lényegesen, mindössze 10—15 cm-rel. Ha volt a bérháznak mellékutcára nyíló homlokzata, mögéje valamivel kisebb lakások kerültek, az udvari szárnyba pedig utcai szobával nem rendelkezők, még szerényebbek. Olyan épületet is ismerünk, nem is egyet, mint például a Harkányi-palota, amelynek azonos főpárkánymagasság mellett háromemeletes - Andrássy úti — fő- és négyemeletes — Révay utcai - mellékfrontja van. A neoreneszánsz uralma idején nemcsak lakóházak, bérházak épültek, de Fülep Lajosnak és kortársainak elsősorban velük szemben volt kifogásuk. A neoreneszánsz építészeinek is éppen ezzel az épülettípussal volt a legtöbb megoldandó problémájuk, amelyek egy része a mintaképektől eltérő funkcióból, és - ezzel is összefüggően — a méret- és a léptékkülönbségekből adódott. A budapesti neoreneszánsz házak és az itáliai reneszánsz épületek összehasonlítását kezdjük az egyszerűbb feladattal, a villákkal. A vicenzai Villa Rotondáról (1566) megközelítő méreteket nyerhetünk a Palladio által írt és illusztrált Quattro Libri deUArcHtetturából:3 eszerint az épület alapja egy 21 X 21 m-es négyzet, magassága a kupola laternájáig megközelítően 22,5 m. (Hogy a méretről fogalmunk legyen: Budapesten a 19—20. század forduló-Andrea Palladio: Villa Rotonda, Vicenya, 1566