Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Pandur Ildikó: Kovácsoltvas-művesség és neoreneszánsz Budapesten

Jungfer Gyula: Az egykori üzemépület homlokzati részlete, 1885 A neoreneszánsz jelentkezése az építészetben egyúttal a kovácsoltvas-művesség egyik kiemelten termékeny, különösen német földön vkágzó korszakára utalt vissza. Nem lehet véleden, hogy Jungfer Gyula műhelyének oromfalára — ahogy céges levélpapírjára is - egy „középkori műkovács" emblematikus figuráját helyezte. A mesterség hagyományai szempontjából is kiemelkedő időszak felelevenítése kedvezett a kovácsolt vasalatok újkori elterjedésének. Milyen kép élhetett a reneszánsz vasművess égéről -technikájáról, emlékekői — azokban a mesterekben, akik a 19. század utolsó harmadában több évtizedes tetszhalált követően újjáéledő művészi kovácsolás művelőivé, a neoreneszánsz vasmunkák készítőivé váltak? Milyen példák, előképek révén sajátíthatták, mélyíthették el stílusismereteiket, és mennyke követték a megismert hagyományokat? A legényvándorlás, a külföldi „tanulmányutak" e szokása, amely lehetőséget teremtett a vasműves emlékek eredetiben való tanulmányozására, a céhes rendszer eltörlése után is megmaradt. Az Iparosok olvasótárának 1897-ben megjelent, a reneszánsszal foglalkozó kötete10 mellett könnyen hozzáférhető volt, folyamatos ismeretszerzést tett lehetővé az 1884-ben elkezdett, majd 1895-ben újrainduló, az iparosok és tanulók számára kiadott vas- és fémipari mintalapsorozat.11

Fontos ismeretterjesztő anyagot jelentettek e lapok a történeti stílusok felélesztéséhez, rendszeresen közzétéve a régi kovácsoltvas emlékeket és a modern alkotásokat is. A mai Műszaki Múzeum elődje, a budapesti Technológiai Iparmúzeum a Közép Ipariskola (ezeknek megfelelő az országban később több is létesült) a közép- majd a felső-ipariskolai oktatással összefonódva többek közt a vasipari technikák, eszközök, szerszámok:, vdamint a készítés munkamenetének megismertetését, a művességek részletes bemutatását tűzte ki célul, a nyersanyagoktól a 10 EDVI 1897a. 11 1895-től a sorozatot Edvi Illés Aladár gépészmérnök, a kovácsoltvas- művesség nagy tudósa és leUkes népszerűsítője szerkesztette. A mintalapok — esetenként eredeti méretű tervrajzokkal kiegészítve — részletes technikai és méret-leírásokkal a magyar és külföldi történeti és kortárs emlékek válogatását adták közre. Kinyilvánított céljuk volt, hogy a tervezőket megfizetni nem tudó iparosok számára követendő példákat közöljenek. Emellett terveket és „modern" munkák képeit is közreadták. A mintalapok eredményes használatára lásd: „A hazai népies ornamentikából merített motívumokat a reneszánsz stílus alap-alakjaival kombinálva készült pántokat pl Vágó Ignác az 1884. évi Möiparí mintalapok után kész/tette, és miután kitette az 1885. évi Országos Kiállításon, ugyanebben az évben a budapesti m. kir. technológiai iparmúzeumnak ajándékozott."'EDVI 1898. 85. p. 12 A magyarországi emlékanyag mellett külföldi vasmunkákat is bemutattak, például a hamburgi mű- és iparmúzeum vasműves munkákban igen gazdag gyűjteményének darabjait.