Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Vadas Ferenc: Neoreneszánsz a Rózsák terén

se Hudetz János: A Paulheim-hazfildszjnti alaprajza, 1895 A Paulheim-ház lyos négyszögű ablakok sora töri át, a második emeleten aedikulás keretezésűek. Ez a főemelet, amit a bejárat ten­gelyének erkélye is hangsúlyoz. Míg a Rózsák tere körüli többi lakóépület kisvárosban is „elmenne", ez az egy nagyvárosi léptékű. sa a tér túloldalán. Ez az egyeden eleve háromemeletes­nek épült lakóház a tér körül. Paulhekn János bérhá­zának tervét építész nem szignálta, csak a kivitelért fele­lős építőmester: Hudetz János.37 Alaprajza hagyomá­nyos bérházalaprajz, az udvari homlokzatokon függőfo­lyosóval. Az épületsarkon négyszobás lakások, a többi utcai fronton három- és négyszobásak készültek, ezek rriindegyikéhez már eredetileg terveztek fürdőszobát is. A földszinten üzletek: a tér felé vendéglőnek szánt hat­tengelyes helyiség; ez az első eset, hogy a tér körüH épüle­tek egyikébe vendéglátó funkciót szántak. A homlokzati megjelenés egyedi részlete a sarokmegoldás. A levágott épületsarkon függőlegesen egybekapcsolt zárterkélyekre emlékeztető, henger alakú rizakt emelkedik a harmadik emeletig, tetején az ottani sarokszobából nyíló terasszal az eredetileg tervezett hagymakupola helyett. Az alul kváderezett, felül simára vakolt homlokzatokat szabá-Hudet^ János: A. Paulheim-há^homlok^atterve, 1895

Next

/
Oldalképek
Tartalom