Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Sisa József: A neoreneszánsz Európában és Magyarországon — vázlatos áttekintés
meg leginkább a szerzők fantáziáját, ezek fordulnak elő újra és újra a szóban forgó kötetek tábláin és kommentárjaiban. Közülük is külön hangsúlyt kap két — utóbb gyakran előképnek tekintett — archetípus, a római Palazzo Farnese és a firenzei Palazzo Strozzi. A paloták mellett sokat szerepelnek még villák, de a templomoknak például lényegesen csekélyebb jelenléttel kell megelégedniük. Nyilván nem függetienül a sokat publikált előképektől, a 19. századi neoreneszánsz építészetben is a városi palota képviseli az alaptípust. Ez nem pusztán a tényleges magánpalotát jelenti: palota - bérpalota — a nagyszabású bérház, de ugyancsak palota a középület, így az akadémia, a rninisztérium, vagy a sajtó székháza is. A palota rnint fogalom kitágul, és a műfajok általánosan megfigyelhető felfelé történő nivellálódásának közös nevezőjévé válik. A reneszánsz palotatípus építészeti rendszere a szintek és ablaknyílások egyenletes elosztásával, az épület egyetlen kubusként történő értelmezésével, ablakok kis építészeti renddel történő keretelésével, ám ugyanakkor a homlokzaton az oszlopos építészeti rend gyakori mellőzésével, valamint az épület - és nem a felső szint - arányaihoz igazított hatalmas párkány (cornicione) alkalmazásával irányadó lesz a 19. századi lakó- és középületek kialakításánál. Sajátos jelenség, hogy a neoreneszánsz térhódítása a 19. századi Európában szinte spontán módon zajlott le. Ez különösen szembetűnő a század másik nagy stílusirányzatával, a neogótikával összehasonlítva, amelynek támogatására komoly, alkalmanként már-már militáns szellemű mozgalom, esetenként helyi társulat (Dombauverein) szerveződött a megfelelő orgánumokkal és ideológiával.21 A reneszánsz támogatására viszont csak akkor sorakoztattak fel komolyabb érveket, amikor valamely épülettel vagy építészeti pályázattal kapcsolatosan stílus-polémia kerekedett, mint oéldául Magyarországon az Akadémia palotája esetében. Sokak számára a reneszánsz a maximális esztétikai ideált testesítette meg. A (neo)reneszánsz térhódításának, egyes időszakokban és kultúrkörökben szinte valóságos egyeduralmának magyarázata alighanem a vele kapcsolatos asszociációkban már korábban is felbukkant. Kérdéses, hogy a kortársak valójában mit értettek a szó alatt. 21 GERMANN 1973. is rejlik: a reneszánszot a városi kultúra, az egyéni szabadság, a tudományos gondolkodás fogalmai határozták meg, s ezek a 19. század uralomra törő polgárságának központi értékei közé tartoztak. A reneszánsz épületek, és különösen a paloták megjelenését egyúttal tagadhatatlanul a nemes elegancia jellemzi, ami szintén vonzónak tűnhetett a tényleges nemesi múltat nélkülöző polgárság számára. Az olasz neoreneszánsz megfelelt a 19. századi polgárság világképének és önmagáról alkotott képének is. Ugyanakkor a stílusvariáns univerzális jellege, additív szerkeszthetősége alkalmassá tette szinte minden építészeti műfajra, egységes utcasorok, sőt egységes városkép kialakítására. A neoreneszánsz különböző mértékben és formában a 19. század első évtizedeiben tűnt fel az európai építészetben. Eleinte az építészet egyéb, meghatározó vonulatainak, így a klasszicizmusnak és a félköríves stílusnak (Rundbogenstil) az árnyékában, nem egyszer azt kiegészítő, azzal összefonódó jelenségként. A félköríves záródású nyílás, a homlokzati kváderezés vagy rusztika, a háromszögű szemöldökpárkány olyan jegyeknek számítottak, melyek könnyen megfértek az említett stílusok építészeti világával. A neoreneszánsz a század közepe után lett a historizmus számottevő, Európa egyes régióiban domináns modusa. Ha a magyarországi neoreneszánsz építészet kialakulását akarjuk megragadni, elsősorban Közép-Európa, illetve a német nyelvterület és kultúrkör néhány fontos és mintaadó központját kell figyelembe vennünk. Elsőként Münchent, amely nemcsak közép-európai, hanem európai viszonylatban is élen járt.23 Itt már az 1810-es években megjelentek neoreneszánsz jellegű épületek, mint a Leuchtenberg-palota (1817—1821), majd a következő évtizedben a Königsbau, a királyi palota új szárnya (1826-1835). Mindkét jeles épületet Leo von Klenze királyi építész tervezte. A reneszánsz elemek azonban feltűntek azokon a palotákon is, melyek Friedrich von Gärtner terve nyomán a Ludwigs trass én emelkedtek. A (neo)reneszánsz orientáció eredete alighanem Bajorország napóleoni időkben szorosra fűződő francia kap-22 HAJNÓCZI 1985. 23 MILDE 1981; NERDINGER 1987.