Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Nagy Zita: A berendezett város - Fotográfusok az Andrássy úton (1875—1925)
tográfia szolgál. Elemzésem a képtárgyak fizikai, technikai jellemzőiből, és a képfelületen megjelenő vizuáHs jelekből indult ki, azokat igyekezett elsőként „megszólaltatni", csak ezután fordult más, elsősorban korabek kodalmi forrásokhoz. E képeket, amelyek keletkezésük idején — alkotóik intencióinak megfelelően — mind kiterjedt, több képi egységből álló vizuáHs elbeszélések részeit képezték, ezúttal eredeti kontextusuktól némiképp megfosztva (bár rendre utalva azokra) egy új szekvencia elemeiként helyeztem egymás mellé. Reményem szerint ezáltal több, 1875 és 1925 között lezajló, Budapest ábrázolási hagyományában meghatározó változás folyamatszerű érzékeltetésére szolgálhatnak. Sorozatom fokozatosan alakult ki. Azon belül — előbb észrevédenül, utóbb már szándékoltan — további kisebb kép-blokkok képződtek, így hol egyes alkotói életművek, hol egy-egy műfaji típus, vagy fotós attitűd jutott átmenetileg kiemelt szerephez, nyert a teljes sorozaton belül sajátos hangsúlyt. Az első ötven év Az 1870-es évek elejének Terézvárosa még rendezeden, hangos, és egészségtelenül zsúfolt. Ám idővel változik a kép: „vityillók merülnek el az aszfaltban (...) földbe tűzött seprőnyelek (...) hirtelen zöld lombot hajtanak; czement- öntésü hkdetményes oszlopok a Faust-beli homunculus-hoz hasonlóan vergődnek kifelé a tervezési stádium üveglombikjából." Megkezdődik az Andrássy út kiépítése. A születő főváros legjelentősebb építkezését szigorú tervszerűség jellemzi. A központból nyíló reprezentatív út legfontosabb feladata: mintát teremteni és lenyűgöző összhatást kelteni. Ennek jegyében megváltozik a térszervezés és módosulnak a korábban megszokott arányok. Zártsoros beépítésű, egységes homlokzatképzésű hatalmas épületeket emelnek, miközben — most először — az utcaképet meghatározó legapróbb részletek is figyelmet kapnak. A város új, modem megjelenése, arculata mégsem talál egyértelmű fogadtatásra, megosztja közönségét. Az új helyszín, amelyre a hivatalos körök ugyan a párizsi és bécsi előképek ismeretében várakozással és büszkén tekintenek, a pesti társadalom többségében igazi megdöbbenést vált ki, egyfajta vizuális sokként hat. Az alsóbb rétegek reagálni sem igen tudnak rá, a polgárosodó középosztály előtt pedig három út kínálkozik. Döntenie kell: „fölfelé" igazodik,4 meglepetését határozott, kritikus vélemény formájában artikulálja, vagy „kivár". 1876 körül jelentkezik első Andrássy úti felvételeivel a német származású Klösz György (1844—1913), akinek neve mára a régi pesti városképek védjegyévé vált. Klösz karrierje tipikus budapesti sikertörténet, de csak a korszak kulturáks közéletének egészét tekintve. A magyar fotográfia történetében betöltött szerepe unikális. Rövid bécsi tartózkodás után 1866-ban érkezik Pest-Budára, ahol felmérve lehetőségeit villámgyorsan dönt: letelepszik, (dr. Heiddel közös) műtermet nyit, és családot alapít. 1872-ben már saját műtermében árusított, szabadtéri felvételekhez használatos vegyszereit reklámozza, 1873-ban pedig a Bécsi Fényképészeti Szövetkezet hat hivatalos fotográfusának egyikeként a világkiállítást fényképezi.5 Tapasztalt alkotó tehát, ám az Andrássy út ábrázolása kezdetben számára sem bizonyul rutinfeladatnak. A mai Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződését ábrázoló fotográfiáján hatalmas kulisszákra emlékeztető épületektől övezett, végtelenbe futó néptelen utca, szabályos „kísértetváros" képe tárul elénk. A jobboldalt még beépítetlen foghíjak és alkalmi épületek a mai nézőt 2 A bemutatott húsz képből tizennégy eredeti szerzői kópia (korabeli nagyítás), öt fénynyomat, vagyis (eredeti negatívról) nyomtatott fénykép, a FSZEK Budapest Gyűjteménye és a BFL anyagából, végül egy — a BTM Kiscelli Múzeumában őrzött eredeti Klösz-üvegnegatívról - az 1960-as években készült modern kontakt-kópia. 3 HEVESI 1876. 129-130. p. 4 Szemléletes példáját nyújtja ennek az alsó középosztálybeli Csorba Géza ügyvédjelölt és felesége, Táncsics Eszter 1873 és 1876 között közösen írt (majd T. E. által egyedül folytatott ) naplója is, amelyben az ifjú házaspár az Andrássy úton zajló változásokról (azokat a kezdetektől nyomon követve) mindig a legteljesebb elragadtatás hangján emlékezik meg. A napló több idevágó részletét is közű: GYÁNI 1999. 63-66. p. 5 A kiállítás megörökítésének kizárólagos jogát megszerző Wiener Photographen Association tagjai még: J. Löwy, M. Frankenstein, O. Kramer, G. Jagermayer és G. von der Lippe. Bővebben Id. még: LUGOSI 2002 16-20. p.
