Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Tyekvicska Árpád: Az ő titkaik, a mi titkaink

désből — hajlandó lenne erre. Ilyet mindenkor csak kényszerek hatására tesz. A titkok így 1990 után is titokban maradtak, a rendszerváltó pártok vezetői, az új politikai elit mit sem tudott kezdeni velük: „elmúlt a rendszerváltás, anélkül, hogy a lusztrációs törvényekkel előidézett és ezekkel összehasonlítható személycserékre sor került volna. A titkosügynökök kiléte sem derült ki, sőt a titok leplét a jogállami törvényhozás csak vastagította." A maliciózus megjegyzést az Alkotmánybíróság határozata tartalmazza. Az a sugallt dualista megközelítés, mely szerint 1990-ben az új politikai elitnek a szolgálatok alig változtató fenntartása, illetve az úgymond „ködös emberjogi megközelítések" között kellett és lehetett csupán választania, a rendszerváltozás indító pillanatától kezdve rabul ejtette az új politikai erők zömét. A szolgálatok folklórja — ahogyan egy német képviselőnő leírta az ottani titkosszolgálatok önvédő szómágiáját — tisztes eredményt ért el: a szolgálatok múltjának és abból következő jelenének kritikáját, az adatvédelmi és állampolgári érvek velük való szembeszegezését ma nem egy helyen szokás a fontos nemzeti intézmények elleni veszélyes piszkálódásként elkönyvelni. A történet így silányult borítékosztássá. Bár ennek a parafrázisát is elmondhatnánk. Antall József talán hitt abban, hogy az átadott borítékok színe dönt majd ellenfelei sorsáról. Kár, hogy (ebben is) tévedett! 3, A magyar titkosszolgálatok működőképességét, pozícióit a rendszerváltás viharai annyiban tépázták meg, amennyiben hálózataik bizonyos része leépült és az iratmegsemmisítés során a továbbműködést szolgáló doku-