Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)
Dr. Katonáné dr. Pehr Erika: Titkos-e a titkos örökbefogadás?
DR. KATONÁNÉ dr. PEHR ERIKA hogy az örökbefogadó szülőket, valamint a vérszerinti szülőket is meghallgassák. A feltételek fennállása esetén sem szabad engedélyezni a vérszerinti szülő adatairól való tájékoztatást, ha az a gyermek érdekeivel ellentétben áll, gondolok itt különösen arra, hogy ha a bíróság a szülői felügyeleti jogot azért szüntette meg, mert a szülőt a bíróság gyermeke ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt ítélte szabadságvesztésre. A nyílt és a titkos örökbefogadás Családjogi Törvényben meghatározott fogalomköre mellett egy másik fontos kérdéskör az örökbefogadás anyakönyvezése. Az örökbefogadást a születési anyakönyvben az anyakönyvvezető a gyámhatóság jogerős határozata alapján jegyzi be. Fő szabályként a gyermek születését újból kell anyakönyvezni, hiszen a szülők személyében változás állt be és e miatt a szülők, illetve a gyermek nevére vonatkozó adatok megváltoztak. Ahogy a gyermek a szülője nevét viseli, ugyanúgy az örökbefogadott gyermek is az örökbefogadó családi nevét kapja meg. A névviselés az örökbefogadás célját mozdítja elő. A gyakorlatban rendszerint az örökbefogadók a gyermek családi nevének és utónevének a megváltoztatását kérik. A névviselés az örökbefogadás olyan jogi hatása, amelytől a felek eltérhetnek. Az örökbefogadási eljárás során a gyámhatóságnak meg kell hallgatni az örökbefogadókat a névviselésről és az engedélyező határozatban meg kell jelölni azt a családi és utónevet, amelyet az örökbefogadás után az örökbefogadott visel. Kivételesen az örökbefogadó kérelmére az örökbefogadást úgy is be lehet jegyezni az anyakönyvbe, hogy csak az örökbefogadás tényét tüntessék fel. Ekkor csak az anyakönyv utólagos bejegyzések rovata tartalmaz utalást arra, hogy a gyermeket ki fogadta örökbe, milyen határozattal történt és