Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

mértéke [...] fokozódni fog, legalábbis mindaddig, amíg gazdasági nehézségeink, belpolitikai problémáink nem enyhülnek." Lehetségesnek látták azt is, hogy az egyházak fokozni fogják a laikusok bevonását és a megállapodás kereteit tágító erőfeszítéseiket. (Az egyik legnehezebben elfogadható változás továbbra is az értelmiségi vallásosság növekvő tendenciája volt, aminek „veszélyeivel tisztában vagyunk, de a folyamat megállíthatatlan.") A mélyben zajló változások valóságos horderejének megrázó) erejű kifejeződésével találkozhatunk a „betegápolók" vezetőjének, Miklós Imre államtitkárnak egy 1987 januári megyei koordinációs értekezleten ad ott helyzetértékelésében. A résztvevők hosszadalmas kesergései és óvatoskodó kiútkeresései után (pl., hogy az élet rácáfolt elképzeléseinkre; a szertartásháborút elveszítettük; a fiatalok körében növekszik a vallásosság; a papság a megye szellemi elitjének szerepében tetszeleg; az egyházak erejére támaszkodva jobban meg tudnánk oldani feladatainkat), Miklós Imre meghökkentő kijelentéseket tesz:_ A párt egész politikáján belül ez (az egyházi) frontszakasz a legkevésbé sérült. Inkább velük együtt, s ők pedig velünk. „A közhangulat a tűrési határ szélén mozog." Az alternatíva az utca. Kénytelenek vagyunk kompromisszumot kötni. Az emberek ma vallásosak, mert „hál'istennek" nem félnek. „Nem belenyugvást hirdetek, de [mindjezen nem tudunk gyorsan változtatni. Nyitott sír fölött nem szabad, nem is lehet világnézeti vitát folytatni." A karitatív tevékenységhez az egyházak sokkal jobban értenek, mint mi. Bízzuk hát azt rájuk. Egyébként is: A pénzt már régóta mi adjuk, pedig ők könyvelik el a dicsőséget. De más vonalon sem bírunk velük. „Akaratunk ellenére hoznak le olyan írásokat, amelyet mi ellenzünk." A papi békemozgalmat is másként kellene csinálni: meghitt, bensősé-