Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993)

Benda Kálmán: A történeti forráskiadványok helyzete Magyarországon

Benda Kálmán A történeti forráskiadványok helyzete Magyarországon Vállalt feladatom az, hogy egy XIX-XX. századi levéltári forráskiadványok tematikájával és módszerével kapcsolatban általános áttekintést adjak a történeti forrásfeltárás és forrásközlés 1945 utáni helyzetéről. Előre jelezhetem, hogy témám vonatkozásában sok pozitívumot nem fogok tudni közölni. Amióta a tudományos történetírás XVIII. század végétől kezdve kibontakozott, történeti források jelentősége egyre növekedett. A múlt eseményeinek leírásában, a politikai, gazdasági vagy művelődési folyamatok ábrázolásában, a társadalmi változások megrajzolásában a historikusok mind erőteljesebben támaszkodnak az írásos emlékekre. Hivatalos rendeletek, törvényhozási és közigazgatási iratok, magánjellegű följegyzések, levelek, számadások vagy naplók és visszaemlékezések egyaránt történeti forrássá váltak. Az írott források közzétételének a szabályai, az iratokat kísérő filológiai és magyarázó jegyzetek formai és tartalmi előírásai a múlt század második felében alakultak ki. A magyar forráskiadás, némi késéssel vette át ezeket a nemzetközi normákat, de a két világháború közti korszakban megjelent kiadványok zömének szakmai színvonala már példamutató. (Hadd említsem, csupán kiragadott példaként, középkori vonatkozásban a Szentpétery Imre által szerkesztett "Scriptores Rerum Hungaricarum" két kötetét, vagy az újkorra a "Magyarország újabb kori történetének forrásai" sorozatot.) Ugyanakkor a magyar forráskiadásra bizonyos egyoldalúság volt jellemző. Ez két vonatkozásban nyilvánult meg. Egyrészt az időbeli elosztás-