Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993)

Majtényi László: Az alkotmányos alapjogok és a kutatás szabadsága

Erdmann Gyula Ne tévesszünk utat! (Gondolatok az új levéltári törvény koncepciójáról) A levéltárügy törvényes, átfogó szabályozása a XX. század első felében vált európai gyakorlattá. A törvények általában a nemzeti múlt írott forrásbázisának egészét kívánták-kívánják védeni, úgy, hogy az állami szervek történeti becsű irataikat kötelesek levéltárba adni, a nem állami szervek pedig maguk gondoskodnak levéltári értékű irataikról. Az utóbbi esetben azonban az állam a tulajdonosi jogot bizonyos mértékben korlátozza, hiszen nemzeti értékekről van szó. E korlátozás megnyilvánulhat az iratok hatósági nyilvántartásában, szakmai felügyeletben (rendezésnél, selejtezésnél). Az önkormányzati levéltárak, mint közlevéltárak Nyugat-Európában munkájukat az állami levéltárakkal azonos szakmai követelmények szerint végzik s a kutatás is egységesen szabályozott. A levéltáraikról megfelelően gondoskodni nem tudó önkormányzatok iratait több helyen az állami levéltárak veszik kezelésbe. Hazánkban 1943-ra készült el az első levéltári törvénytervezet, melynek lényeges elemeit beépítették az 1947:21. tc-be. Ez a törvény a közirat fogalmából indul ki, beleértve e fogalomba az állami és önkormányzati szervek iratai mellett a bármiféle közfeladat ellátása közben keletkezett iratokat is. A köziratok történetileg értékes részét e törvény közlevéltárakba utalta. A köziratnak nem minősülő, de történetileg becses iratok megőrzése és kutathatósága érdekében, lehetőség volt egyes magánlevéltárak közérdekű magánlevéltárrá nyilvánítására.