Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993)

Pető Iván: Ami a korábbi forrásközlésekből kimaradt

papírra a szerzők, hogy KGST-egyeztetés történt. TSz-szervezés önkéntességének a megsértéséről beszéltek, amikor erőszakos kollektivizálásra gondoltak, társadalmi konszenzusnak nevezték, amikor a társadalom rendszert eltűrő viselkedésére gondoltak, politikáról beszéltek, amikor azt akarták mondani, hogy a politikai bizottság úgy döntött, és így tovább. Az előbbi problémától, tehát ettől a kódolt nyelvtől teljesen függetlenül tárgyalható, hogy tételesen mi is volt az, amiről valóban nem lehetett érdemben beszélni. A forráskiadványoknak, forrásközlésnek ebben a korszakban éppen az az előnye mutatkozott meg sokak számára, hogy nem a történész mondja el a véleményét vagy interpretációját arról, amit be kíván mutatni, hanem úgy gondolkodott, hogy az eredeti szöveg az magáért beszél, az előbb jelzett ezoterikus előadásmód, tehát nem áll a történelem és annak megismerésére vágyók közé. Mielőtt sorra vennénk azokat a témákat, amelyek kimaradtak az ilyen, tehát direkt forrásközlésekből, érdemes megemlíteni, hogy ez a korszak, amiről most beszélünk, maga is ezoterikus szövegeket gyártott. Tehát nemcsak hogy az interpretáció volt ezoterikus, hanem maguk a primer szövegek is ilyenek voltak, a korszak nyelve, eleve ilyen volt. Vagyis nemcsak a történész kódolta a szöveget, hanem már a keletkezés pillanatában is kódolt szövegek jöttek létre. Persze az idő múlásával a korábbi nyelvi fordulatok kikoptak, a hatvanas években az ötvenes évek nyelvi fordulatai már használhatatlanok voltak, sőt méginkább önleleplezővé váltak. így azután - legalábbis az én benyomásom szerint - soha egyetlen korszak bemutatásakor sem éltek a történészek annyit az idézés lehetőségével, az eredeti szövegek direkt felmutatásának lehetőségével a feldolgozásokban, mint ennek a korszaknak a tárgyalásakor. Mert körülbelül az volt a történész megfontolása: amit ő nem mondhat el, azt majd elmondja a szöveg - "nem én mondtam, ők mondták", - ez volt a feldolgozásokban előforduló számtalan idézet tulajdonképpeni funkciója.