Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)

miután azonban a jelentkezők között kevés az igazi tehetség, a többség kvalitásérzéke, - s a nem elhanyagolható hivatali tekintély együttes hatása - érvényesült a döntésekben. Ezúttal Divald Kornél kapta a díjat, abizottsági ülésről készült jegyzőkönyv azonban éppen az ő esetében nem tudósít arról, ki bírálta műveit 3737 A következő - 1907-es - pályázatra is 12-en jelentkeztek, közülük 4 immáron másodszor. 3747 Az új pályázók közül említésre érdemes Zsoldos László, akinek novellái rendszeresen megjelentek budapesti lapokban és folyóiratokban, Pásztor József, tárcák és ifjúsági elbeszélések írója, újságíró, s Csergő Hugó, ismert újságíró, ekkor éppen a Pesti Napló politikai rovatvezetője. A többiek között akad irodalmi szárnypróbálgatásra vállal­kozni kész orvos, gimnazista, bíró, s a későbbi pedagógus szakíró, Havas István, aki ekkoriban verseket és elbeszéléseket is írt. A bíráló bizottság tagjai ezúttal - Vaszilievits János alpolgármester elnökletével - Piperkovics Bátor (tanügyi tanácsnok), dr. Benedek János, 3757 Eötvös Károly, 3767 Márkus József, Márkus Miksa, 777 Wodianer Artúr 3787 és /•379/ Wolfner József - így a testület ezúttal a szakértőket sem nélkülözi. A döntés - a szavazás eredményeiből láthatóan - nem könnyen született Végül Csergő Hugónak ítélték a díjat, de szükségesnek tartották, hogy további négy pályázó érdemeit jegyzőkönyvben rögzít­sék. 3807 381/ Az 1909-es pályázat története - Ady Endre részvétele miatt - közismert, ezért csak röviden szólunk róla. A jelentkezők száma meghaladta az eddigi mértéket, 17-en nyújtottak be pályázatot, néhányan már nem is először. A jelöltek között azonban csak néhány ismertebb név akad - nemcsak mai, de kortársi szemmel is. Lampérth Gézáról és Tormay Cecilről már esett szó, rajtuk kívül Telekes Béla, a korszak egyik ígéretes tehetsége is pályázott a díjra. Költészetéről 1906-ban - második kötetének megjelenése alkalmából - Ady is dicsérettel szólt. Rajtuk kívül néhány újságírót, és zsengéket közölt fiatal költőket, illetve színműírókat találunk, így Ady győzelme teljesen egyértelműnek tűnhet. A bizott­ság csaknem azonos a két évvel korábbival, csak közben Festetics Géza lett a tanügyi tanácsnok. A valóság azonban más. A bizottság üléséről nem maradt fenn jegyzőkönyv, a reflexiók azonban mutatják, hogy nagy vita előzhette meg a döntést, s végül Benedek János szavazata billentette Ady javára a mérleget. 3 827 A vita a közgyűlésen folytatódott - amikor a bizottság bejelentette, hogy a díjat Adynak ítélték, - s a hangnem néhány esetben árnyékot vet a kor szellemére, melyet - legalábbis a fővárosban - a liberális hagyományok jellemeztek. Az irodalmi közízlés azonban - ha e korszakban egyáltalán használható e kategória - bár változékony, bizonytalan, alapjában a szinte kötelező, eszményített népi-nemzeti konzervativizmus hatása alatt áll. Ennek az ízlésnek a nevében ítélte el néhány képviselő Adyt, aki szerintük „igen tehetséges költő, de sem hazát, sem Istent, sem erkölcsöt, sem becsületet nem ismer." 3837 Természetesen támogatói is akadtak, akik elismerték tehetségét, radikális és progresszív szellemét. A polémia két sajtónyilatkozattal zárult. Eötvös Károly szükséges­nek tartotta, hogy a bizottsági ülésen nyilvánított ellenvéleményét közzétegye, melyre Ady a Nyugatban éles hangon válaszolt. „Hálás vagyok Budapest főváros irodalmi díjáért Benedek János tisztelt barátomnak, s értem síkra szállt bátor társainak. Eötvös Károly nem szereti a verseimet, s ez egyik jele annak, hogy talán-talán mégis vagyok valaki... Nem csináltam karriert sem magamnak, sem a világ számára... Azonban mert még vagyok és írok, többet kell szenvednem, s gyanúsíttatnom, mint húsz mágnás-milliomosnak..." 3847 Korszakunk utolsó irodalmi díjára 1912 májusában hirdettek pályázatot. A díj odaítéléséről és a pályázókról szóló iratok feltehetően elvesztek, csak a bíráló bizottság és a díj nyertesének neve maradt fenn. A bizottság elnöke ezúttal Bárczy, tagjai: Wildner

Next

/
Oldalképek
Tartalom