Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)

A fővárosi tanfelügyelet rendszerében - bár erősen korlátozottan - szerepet játszottak a körzeti iskolaszékek is. Az 1868-as törvényben Eötvös József által kezdeményezett intézmény a lakosság és az iskola kapcsolatát kívánta szorosabbá fűzni, de a remények nem váltak valóra. Vidéken az alacsony műveltségi szint tette formálissá működésüket, vezető szerepet biztosítva főként a helyi papnak, s csak másodsorban a tanítónak, míg a fővárosban - a tanítóválasztást kivéve hatáskörükből - iskolalátogatásaikon csak a legkirívóbb hiányosságokat regisztrálhatták, s tevékenységük nagyrészt a gyermekek segélyezésében, jótékonysági akciók szervezésében merült ki. Az oktatási struktúra alapvetően hierarchikus felépítését ez az intézmény nem befolyásolta. A szülők joga az iskolaválasztásban nyilvánulhatott meg, s a választékot a fővárosi felekezeti és magániskolák is bővítették. 7. Oktatási struktúra - ráfordítások és eredmények A fővárosi gyermekek többsége (l.sz. táblázat) községi elemi iskolába iratkozik, de a szociológiai meghatározottságok már itt is befolyásolják a teljesítményeket. A beiskolázást teljesnek véve - bár, mint említettük nem volt az - , korszakunkban a belépő gyermekek 90-95%-a jutott el a IV. osztályig. 1912-re az elemi népiskolák 57%-a működik hat osztállyal, s e lehetőséggel élve a gyermekek 37-40%-a folytatta tanulmányait az V. osztályban, VI.-ba azonban már csak felerészben iratkoztak be. A korabeli statisztikákból nem lehet egyértelműen következtetni, vajon a tanulók hány százaléka lépett át tanonciskolába, ott ugyanis a IV. illetve VI. osztályt végzetteken kívül a polgári iskolából érkezettek éppúgy jelen voltak, mint az iskolát régebben befejezett korosztályok. A IV. osztály elvégzését követően a gyermekek (korszakunk átlagában) 30-40%-a lépett át polgári iskolába, amelyet a döntő többség el is végzett, a lemorzsolódás alig néhány százalékos. Az elemi iskolából a középiskolák felé - átlagosan - a tanulók 15-20%-ának vezetett az útja. Minden jelentkezőt felvettek, de a magas színvonalú iskolák követelményeit csak kb. 45-50%-uk teljesítette, és így - a belépettek létszámára vetítve - a gyermekek 6-8%-a jutott el az érettségiig.

188/ A középiskolák tanulóinak száma ekkortájt emelkedett, főként a gimnáziumokban, melyekben 1907-12 között mintegy 23%-kal többen tanultak, mint az előző években. Táblázatainkon jól láthatóak a fővárosi népoktatás főbb tendenciái. Mindenekelőtt az időhatárokról szólunk. Táblázatainkat csak 1912-ig vezettük, miután a két további évre vonatkozó statisztikák csak a háború után kerültek kiadásra, a megváltozott viszonyok miatt azonban nem vethetők össze a korábbiakkal. „Az iskolaépületeket megviselte a háború és az utána következő események. A háború alatt katonákat szállásoltak el az iskolai épületekben, a háború után menekülteket helyeztek el bennük. A fővárosnak mintegy 50 iskoláját érintették ezek a viszonyok és a tanulóknak csak más iskolában lehetett helyet jelölni, ahol összezsúfolva"

189/ tanították őket, s az iskolaépületeket még 1927-ben sem adták vissza eredeti rendeltetésüknek.

190/ Visszatekintve különösen élesek a kontrasztok a háborút megelőző és az azt követő időszak iskolai fejlesztéseiben és a kultúrpolitikában. 1. számú táblázatunkon a mennyiségi fejlesztés főbb arányai láthatóak. A legtömegesebben látogatott alsó- és középfokú iskolatípusokban - jól követhetően - a községi intézmények játszották a vezető szerepet. Legnagyobb a gyarapodás az óvodáknál, melyek száma csaknem háromszorosára, a gyermek-létszám pedig kétszeresére nőtt. A fővárosi hatóságok erőfeszítései ezekben az években arra irányultak, hogy a számszerű emelkedést