Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szabó Klára: A tanács és a párt kapcsolata az ötvenes évek első felében

dezik? Ellenőrizte-e az intézkedések végrehajtását azért, hogy a hibákat a legsürgősebben kijavítsák?" Rákosi Mátyás végül nem mondta meg mit kell csinálnia a tanácsnak a jövőben, mert a többször átírt jelentést 1953. május 7-én a MDP KV PB napirendre tűzte, megtárgyalta, de nem fogadta el. Pongrácz Kálmánt a Budapesti Városi Tanács VB elnökét újabb jelentés készítésére utasította két hetes határidővel. A jelentés május 22-én elkészült, Pongrácz Kálmán ennek módosított változatát június 5-én megküldte a Budapesti Pártbizottságnak, ám a Politikai Bizottság azt - érthetően - már nem tárgyalta meg. Az MDP KV 1953. júniusi határozata az államigazgatási tevékenységben is új fejlődési szakasznak volt kiinduló pontja. Hatására a fővárosi tanács saját alárendelt helyzetével szembe nézve kimondta törvényes jogkörének súlyos hiányosságait. Az új kormányprogram a tanácsi vezetőkben is a vezetési stílus megváltoztatásának hitét keltette, s ez felerősítette az eddigi bátortalan kritikai megnyilatkozásokat. A júniusi határozat felszabadítóan hatott a tanácsok pártirányítására is. Enyhült valamelyest a szigorú függőség, s változott a szemlélet is. Ezt jelzi az a kritika is, amelynek szellemében a Budapesti Pártválasztmány 1953. október 12-i ülésén a pártirányítás addigi gyakorlatáról szólt: „Budapesti vezető pártszervezetek irányítása helyett sok esetben a pártbizottságok egyes tagjai, vagy az apparátus egyes osztályai - azok munkatársai irányítása érvényesült. (Például a Budapesti Pártbizottságon belül az Adminisztratív Osztály) A pártbizottságok nem hajtották végre a pártvezetés azon elvét, hogy a tanácsokba beküldött kommunistákon keresztül valósuljon meg a párt irányítása. Gyakran előfordult... hogy a pártbizottságok kisajátították a tanácsok feladatait, nem rajtuk keresztül, hanem megkerülésükkel végeztek el fontos állami feladatokat."

14 A júniusi határozat ismert sorsa miatt a kezdeti nagy bizakodás ellenére lényegi változás a tanácsok irányításának rendszerében 1956-ig nem történt. Az erősen centralizált gazdasághoz hasonlóan, annak függvényében az államigazgatási munkát is a túlzott központosítás jellemezte továbbra is, a tanácsi munka egészét, a legkisebb mozzanatig a felsőbb szervek szabályozták. Ezt szolgálta nagy biztonsággal a pártirányítás mellett a tanácsi szervek kettős irányítási alárendeltsége, amelynek értelmében a tanács egészének munkáját úgy, mint az egyes szervezeti egységekét egyidejűleg az erősen összefonódott államigazgatási, ill. államhatalmi hierarchia két különböző szintjén elhelyezkedő szerv irányította. A tanácstörvény miniszteri indoklása szerint a törvényjavaslat biztosítja azt, hogy „A tanácsok működésén keresztül a felszabadult nép: az ipari munkásság, a dolgozó parasztok és az értelmiség legjobbjai... hatékonyan fogják érvényesíteni kezdeményező és alkotó erejüket, építő bírálatukat az állam ügycinek vitelében is." „Kezdeményező és alkotó erejét, építő bírálatát" azonban valójában még a tanács sem érvényesíthette, s ennek fő oka az a politikai bizalmatlanság, amely egyedül képes magyarázatát adni annak az irányítási és ellenőrzési mechanizmusnak - melynek