Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

a restauráció szelleme... Ne üthesse fel a fejét még egyszer a reakció, ne kaparinthassa meg a Kisgazdapárt városházi frakciójának irányítását, mert mi ilyen koalícióban dolgozni nem tudunk."

33 Németh Imre a kisgazdapárt városházi csoportjának titkára elfogadhatatlannak tartotta a politikai együttműködés határainak ilyen mértékű beszűkítését. Felfogása szerint, az MKP feltételeinek kritikátlan elfogadása gyakorlatilag azt jelentené, hogy a koalíciós elvet feladva, áttérnek az egypártrendszerű hatalomgyakorlásra, holott a koalíció - meggyőződése szerint - változatlanul" az egyedül lehetséges kormányzási mód egy lelkileg és fizikailag lerombolt ország számára." Kővágó védelmére kelve, emlékeztette a közgyűlést: „A magyar politikai pártok a felszabadulás utáni időben megállapodtak bizonyos politikai programban, amelynek végrehajtása napjainkban is folyik... Kővágó József polgármester hivatalba lépésének pillanatától kezdve ezt a politikát követte és követi most is." Leszögezte azt is, hogy pártja politikája sem változott meg koalícióra lépésük óta. Politikájuk, mint mondta: „szociális tartalommal megtöltött polgári radikalizmus politikája, amely összeegyeztethető és egy síkon, egy vonalon mozog a munkáspártok politikai vonalvezetésével."

34 Kővágó - a közgyűlési vitát összegezve - nem kis rezignáltsággal állapította meg, hogy pártja és személye iránti bizalmatlanság szinte lehetetlenné teszi számára azt, hogy az 1945-ben megfogalmazott koalíciós erveknek a főváros első embereként érvényt szerezzen.

35 1947 nyarának felgyorsult politikai eseményei, az MKP erőteljes, abszolút győzelemre törekvő választási kampánya nem kedvezett a koalíciós szellem erősödésének, és nem segítette elő a polgármester által óhajtott elemi bizalom helyreállítását a főváros vezetésében, vezető szerveiben és testületeiben. Hogy milyen is volt ekkoriban a városházi koalíción belüli viták, szóváltások stílusa, ennek illusztrálására érdemes idéznünk Acsay László kisgazdapárti és Földes Mihály 1947. július 30-i közgyűlési szópárbaját. Acsay a társadalmi béke fenntartása szempontjából aggályosnak tartotta az MKP választási hadjáratát, szervező munkáját. „Sajnos, - mondta - már most a választási küzdelem indulásakor - ha megnézzük a sajtót, a koalíciós pártok sajtóit is - azt tapasztaljuk, hogy olyan jelenségek mutatkoznak, amelyek a társadalmi béke biztosítását veszélyeztetik. Nem kívánok most kitérni azokra a különböző vezércikkekre és megnyilvánulásokra amelyek mondom - a koalíción belüli pártok között is felmerültek, hanem csak egyet kívánok leszögezni: olyan hírek terjedtek el, hogy ebben a városban 1032 és 14, tehát összesen 1046 összeíróbizottságnak elnöki és alelnöki tisztét egyetlen párt több mint 840 taggal foglalta el. A legnagyobb, a többségi párt mindössze 3-4% képviseletet kapott az itteni elnöki és alelnöki tisztségeknél. Úgy tudom, hogy ama harmadik nagy pánnak is, amely a koalíción belül választási szövetségre tömörült, nem ismerik el hivatalos embereikként azokat, akiket pártjuk tagjaként könyveltek el és szá-