Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szekeres József: Nagy-Budapest létrehozásának történelmi előzményei

ezek a követelések még bizonyára hosszú ideig a programok szintjén maradtak volna, ha az 1947. évi ún. kékcédulás választások fővárosi és környékbeli adatainak elemzésénél az MKP Nagybudapesti Pártbizottsága egy érdekes felismerésre és egy kettős politikai húzás lehetőségének kihasználására nem figyel föl. A politikai bizottsághoz 1948. január 15-én keltezett előterjesztésben felhozzák, hogy míg a fővárosban a Baloldali Blokk pártjai - az MKP, az MSZDP és a NPP - együttesen is csak a szavazatok 49,6%-át szerezték meg, addig a fővároshoz csatolandó pestkörnyéken a három párt 61%-ot ért el. Az eredményeket a létrehozandó Nagy-Budapestre vetítve a baloldal 52,8%-ot szerezhetett volna. Másrészt az előterjesztésben az is kiemelésre került, hogy a pestkörnyék jobboldali szociáldemokrata elemei, akik a peremövezeti igazgatási pozíciókat szilárdan kézben tartják, az egyesülés révén a kerületi elöljárósági szintre süllyedve és a baloldali vezetés alatt álló szociáldemokrata fővárosi pártvezetés alá kerülve, jelentőségüket elvesztenék. Másrészt a budapesti városháza erős kommunista pártszervezete és a törvényhatósági bizottságban meglévő kommunista frakció súlya ezáltal nagymértékben emelhető lenne. Az előterjesztés kiemeli, hogy Nagy-Budapest megalkotásának a politikai következményei a döntőek a kérdés mielőbbi rendezésénél. E meggondolások vezettek azután a két munkáspárt űn. egyesülését követően a Nagy-Budapest terv eszméjének elfogadásához és keresztülviteléhez. Az MDP Politikai Bizottsága 1949. július 14-én hozott határozatot Nagy-Budapest 1950. január 1-jére történő egyesítésére. Az öttagú előkészítő bizottság jelentése alapján készült el a tőrvénytervezet és a minisztertanácsi rendelet. A Nagy-Budapestet megvalósító döntés tehát a politikai megfontolás, a választási eredmények és a szociáldemokrata jobboldal megtörése jegyében született, de ugyanakkor mintegy objektívan értékelve a történteket, a már régóta esedékes rendezés realizálását is szolgálta. A továbbiakban, most már csupán távirati stílusban még három kérdést kell érintenem. Az első ezek közül a gigantománia kérdése, vagyis annak vizsgálata, hogy szerves történeti képződmény volt e Nagy-Budapest, avagy pedig, mint ahogy az mostanában többször is elhangzik, a realitásérzékét elvesztett voluntarista politika szülötte. Ide vág e kérdés másik vetülete is, hogy nem túl nagy-e a 2 milliós főváros a kis Magyarországnak? A történelmi fejlődés tényeinek ismeretében mindkét kérdésre tagadó választ kell adnunk. Tekintsük át nagyon vázlatosan Budapest egyesítése, azaz 1872 óta milyen tényezők hatottak a főváros nagyvárossá alakulásának, a peremövezet gyors fejlődésének folyamatára. Mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy a rendkívüli, mondhatnánk amerikai méretű fejlődésnek több olyan tényezője volt, amelyek valamennyi modern nagyváros kialakulására hatottak s volt egy sor olyan speciális fejlődési okozat, amelyet csak a magyar főváros vonatkozásában regisztrálhatunk. Európaszerte a 19. század folyamán az ún. első ipari forradalom hatására a régi városi keretek szétrobbantak, a műszaki-technikai tudományok fejlődése átfor-