25 éves a Fővárosi Tanács. Szemelvénygyűjtemény (Budapest, 1975)

Az első választott fővárosi tanács megalakulásénak jegyzőkönyve

AZ ELSŐ VÁLASZTOTT FŐVÁROSI TANÁCS MEGALAKULÁSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE Kádár Róbertné: Tisztelt Budapesti Tanács! Október 22.-én Budapest lakossága eleget tett hazafias kötelességének és szavazatával eldöntötte, hogy a hatalom gyakorlása a dolgo­zó nép kezébe kerüljön, A választás eredménye bebizonyította, hogy Budapest lakossága felzárkózott a Népfront zászlaja mögött és egyúttal ígéretet tett az ötéves terv megvalósítására, a béke megvédésé­re, A Budapesti Választási Bizottság megállapította, hogy a választás mindenütt a legnagyobb rendben, a törvényes előírá­soknak megfelelően zajlott le, A Budapesti Választási Bizottság nevében kihirdetem a választási eredményeket: Budapesten a választásra jogosultak száma: 1,246,764, Ebből szavazott 1,209,457, A Népfrontra adták le szavazatukat 1,186.470-en, a Népfront ellen szavaztak 7.346­an, a leadott szavazatok közül érvénytelen volt 15.641. A Budapesü Választási Bizottság munkáját befejezte. A Budapesti Fővárosi Tanácsnak és minden tagjának sok sikert kivénok a Budapesti Választási Bizottság nevében az előttük álló nagy feladatok elvégzéséhez, /Tap s./ /Az elnöklést Hidas István veszi át./

Next

/
Oldalképek
Tartalom