A budapesti rendőrfőkapitány elnöki reservált iratai 1883-1885 (Budapest, 1990)

Bevezető

BEVEZETŐ Ez a kötet a M. (kir.) Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Elnöki reservált iratairól készült regesztákat tartalmazza 1883tól 1885-ig. Az iratok az 1883-as évtől az 1918-as esztendőig maradtak fenn, ezekről további kötetekben kívánunk számot adni. Jelenleg az első kötetnek az iratanyagáról, feldolgozásának módszereiről, munkafolyamatáról adunk tájékoztatást. A fővárosnak a múlt században történt egyesítéséig a három városrész: Pest, Buda és Óbuda külön-külön rendelkezett saját törvényhatósággal és önálló városi rendőrséggel. 1872-ben az országgyűlés által elfogadott XXXVI. törvénycikk kimondta Buda-Pest főváros törvényhatóságának megalakítását és a 20., valamint a 21. paragrafusában foglalkozott a főváros rendőrségének létrehozásával. A 20. §. szerint a fővárosi törvényhatóság területén „fővárosi rendőrség" néven az egységes szervezettel bíró rendőrséget az állam saját közegei által kezeli, ám a helyi rendőri ügyekben a törvényhatóság szabályalkotási joga érintetlen marad. A 21. §. különválasztotta a rendőri működést a rendőri bíráskodástól. A belügy- és igazságügyminiszterre hárította azt a feladatot, hogy az országgyűlés elé terjesztett újabb törvényjavaslatokban dolgozzák ki a rendőri működés szabályait, a rendőrség szervezetének felépítését, hatáskörének területi kiterjesztését, a rendőri bíráskodás elvi és gyakorlati kimunkálását. Az új törvényjavaslatoknak kellett azt is meghatározniuk, hogy a főváros törvényhatósága milyen mértékben fog hozzájárulni a rendőrség fenntartásának költségeihez. A 21. §. elodázta a végleges döntéseket és csupán a lehetőségek körvonalazására szorítkozott. Ezt tette amikor kimondta: ha a főváros egyesítéséig nem lépne törvényerőre a fővárosi rendőrségről alkotott törvényjavaslat, akkor az egyesítés napjától kezdve a rendőrség ügyének végleges rendezéséig helyezzék a főváros rendőri közegeit közvetlenül a belügyminiszter fennhatósága alá, akinek döntési joga lesz a kinevezések, az előléptetések és a fegyelemsértések ügyeiben. Ugyancsak a belügyminiszter hatáskörébe tartozik a rendőri ügyekben való fellebbezések ideiglenes szabályozása is. Kötelességévé tette az újonnan egyesített fővárosi törvényhatóságnak, hogy az 1872. évben a rendőrség kiadásaira fordított összeget ideiglenesen térítse meg a kincstárnak, mondván: ez az összeg majd irányadó lesz a belügyminisztérium költségvetésének erre vonatkozó kiegészítésénél. Végül a helyi rendőrségi ügyeket ideiglenesen úgy oldotta meg, hogy a fővárosi törvényhatóság helyi rendőrségre vonatkozó szabályainak és határozatainak teljesítésével az állami rendőrséget bízta meg a fővárosi rendőrség végleges megszervezéséig. A főváros egyesítésekor valójában még csak kialakulóban volt a fővárosi rendőrség szervezete, bizonytalan körvonalakkal felvázolt elképzelés volt csupán, amely a későbbi törvényjavaslatok gondjává tette a szervezés, szabályozás és működtetés megoldását. A törvényalkotás nehézkes gépezete lassan mozdult előre, így ez a felemás helyzet meglehetősen sokáig tartott. Mintegy tíz esztendőn keresztül talaja volt a túlkapásoknak a lakosság rovására, a rendőri szervezeten belül pedig teret adott a torzsalkodásoknak, személyi ellentéteknek. Utóbbiak főként a tisztázatlan szervezeti kérdésekből adódtak. A rendőrség már nem tartozott a helyi törvényhatóság alá, de az „államrendőrség" fogalmát is éppencsak körvonalazták, így kezdetben a fejlesztés üteme igen lassú volt, a rendőrség bevételi forrásai, fenntartásának költségei is bizonytalanok voltak. 5