Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

utcába, már nemcsak Kádárról, hanem annak „csoportjáról", későbbi vádlott-társairól is vallatták. Szakasitsot 1950. november 14-én ítélte életfogytiglani fegyházra a Budapesti Törvényszék,

287 az általa említett nyolc nappal később, november 22-én viszont a „Kádár-ügy" valamennyi későbbi szereplője még szabadlábon volt, sőt többségük kimondottan fontos funkciót töltött be. Kádár Rákosi „egyenességének" tudta be, hogy az - Szakasitsra hivatkozva - 1950 augusztusában felelősségre vonta. S most ő esett volna abba a tévedésbe, mint egy évvel korábban Szőnyi, egy pártbizottság előtt talán tisztázhatta volna még magát. Kádár többször - Rákosi bukása után is - utalt arra, hogy letartóztatása előtt már nyolc hónapja élt állandó rettegésben, félelemben. A Rákosival folytatott „tisztázó beszélgetéshez" kötötte tehát üldöztetésének kezdetét. Rákosi a politikai bizottság előtt éppen Kádár letartóztatását bejelentve dicsekedett azzal, hogy nem lehet valakit csak úgy ripsz-ropsz az első gyanúra őrizetbe venni.

288 Tegyük hozzá, Rajknál megtörtént ugyan, de Kádár és társai esetében valóban nem sajnálta az időt. Kádárral szemben a „gyanú" már Szakasits letartóztatása előtt megfogalmazódott, őt - is - már ennek „bizonyítására" kellett tehát kihallgatni. Ezt Kádár még nem érzékelte, csak később döbbent meg azon a tényen, hogy miközben mit sem sejtve a hatalom berkein belül biztonságban vélte magát, az AVH már „bizonyítékokat" gyűjtött ellene. Csak akkor szembesült a rá leselkedő veszéllyel, amikor Rákosi - elvtársiasan - felelősségre vonta. Ekkor kezdte érezni, hogy miként fagyott meg körülötte a levegő, mondta is letartóztatása után a korábbi barátnak, Péter Gábornak, „már nem is bánom, hogy így történt velem, hiszen az utóbbi időben már a köszönésemet is alig fogadták".

289 Szabadulása után - 1954 őszén - Szász Béla a Kútvölgyi úti kórház röntgenvárójában találkozott a szintén frissen szabadult Kádárral, aki beszámolt kálváriájáról, mely szerint „őt a Belügyminisztériumban provokációs gyűrű vette körül. Ez lépten-nyomon fojtogatta, de még feleségének sem szólhatott róla; nem említhette a párt központi vezetőségében se, holott sejtette, hogy a pártvezetőknek valamilyen formában tudomásuk van Péter Gábor fondorlatairól. Letartóztatásáig így félelmetesen feszült hónapokat élt át-"

290 Kádár következetesen - s nemcsak Szász Bélának - provokációról, majd azt követően a rettegés nyolc hónapjáról beszélt, vagyis a „provokációt" inkább csak utólag „rekonstruálta", de a rettegés valóságos volt. Azt még feltételezni sem - még szabadulása után sem - merte, akarta, hogy mindezek mögött maga a pártvezér, Rákosi állt. Holott a kiszorítására irányuló törekvések a kívülállók számára már Szakasits „vallomása" előtt is olyannyira nyilvánvalóak voltak, hogy még Kiszeljov szovjet nagykövet is megkérdezte Rákositól, „miért látható Kádár olyan ritkán". „Nincs minden rendben a múltjával" - hangzott 1950 július elején a főtitkár válasza. S a pártvezér megint előhozta Kádár egykori kizárását, a párt önfeloszlatását, amit Rákosi szerint már „vizsgálnak".

291 Mint látni fogjuk, ez valóban így történt. A vádat Alapy Gyula képviselte, az ítéletet Jónás Béla hirdette ki. 2X8 Rákosi érvelése nem annyira a „törvényesség" látszatát akarta kelteni, mintsem arra próbált magyarázatot adni, hogy miként leplezhette magát éveken keresztül egy olyan megátalkodott ellenség, mint amilyen Kádár volt. 2X9 TH V - 150 019/5. 113. Péter Gábor feljegyzése. 290 Szász: Minden kényszer nélkül. 314. p. 291 Vosztocsnaja. II. 372. p. Kiszeljov 1950. július 2-i jelentése.