Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
III. FEJEZET ZÁRSZÓ - A MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI EMBER
abban a reményben, hogy az a politikai bizottság elé kerül. Megint csalódnia kellett, erre nem került sor. így tehát a politikai bizottsághoz fordult, azzal a kéréssel, hogy a központi vezetőség foglalkozzon az ügyével. Erre sem kapott választ. így Kádár valóban zavarbeejtően, „együgyű tudatlanság színlelésével, mondhatnók, ártalmatlanul" fordult tehát most már nem Péter - de még nem Rákosi -, hanem Farkas ellen. A bosszúra önmagában a kelleténél is több oka volt. Rákosinak írott feljegyzését azonban nem ez, hanem a nagyon is tudatos helyezkedés határozta meg; előbb Péter, most Farkas volt az, aki szerinte „pestiesen kifejezve, nem egy provokatív államvédelmi ügybe beugratta" a pártvezért. Rákosi talán megérezte, hogy Kádár annál jobban éhezi a hatalmat, minél tovább távol tartják annak belső köreitől. Attól félt, hogy a Farkas elleni támadás előbb-utóbb ellene fordul, holott Kádár még ekkor is, még ezután is kiállt a szorongatott Rákosi mellett, s nagyon is tudatosan irányította vádjait a már rég kegyvesztett Farkas ellen. Más megközelítésben, de alapvetően pontosan ítélte meg Gyurkó László Kádár-életrajzában főhőse 1956 nyári esélyeit. „Rajk halott volt, Farkas Mihály a süllyesztőben, Révai súlyosan beteg, Gerő, szokása szerint (?), hallgatásba burkolódzott. Kádárpolitikai szerepe egyre erősödött." 29 Valójában azonban Kádár, maga is cselekvő alakítója volt politikai felértékelődésének. Már nyoma sem volt annak a kishitűségnek, ami az illegalitásban jellemezte. Most már végérvényesen megtanulta, neki nem a valósággal, hanem annak látszatával kell elszámolnia. Sokat tanult a börtönben, s főleg a szabadulása után eltelt bő két év alatt. Megtanulta, hogy „túlélni" csak a csúcson lehet, csak a vezér lehet „szabad", ha ügyesen bánik Moszkvával. Ez a szabadság garancia volt egyben, hogy soha senki nem veheti elő korábbi vélt vagy valós bűneit. „Minek a nyilvánosságnak ezt a sok szennyet, nehézséget, szörnyűséget tudni - kérdezte hűséges fegyvertársától, Aczél Györgytől évtizedekkel később -, csak megterheljük vele az embereket, ha a tizedét tudnák [annak], amit ő, megzavarná az életüket." 30 29 Gyurkó László: Arcképvázlat történelmi háttérrel. Budapest, 1982, Magvető Kiadó, 213. p. 30 Aczél 6. p.
