Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

Losonczy Gézát látásból ismerem. A nevét hallottam, de nem emlékszem rá. Alagon én fogolyőr voltam. Jegyzőkönyvet nem vezettem, beszerző voltam. Személyével kapcsolatosan semmit sem tudok. Juhász Istvánnal dolgoztam együtt. Nem tudok arról, hogy Losonczynak más foglyokénál kedvezőbb helyzete lett volna, Juhász említette, hogy beszervezte volna Losonczyt. 1951-ben terhelő vallomást tettem Losonczyra, mert kényszerítettek. Nem láttam, hogy Némettel barátságosan beszélt; nem kapott jobb kosztot. 1951. februárban behoztak az AVH-ra. Két hónapig az ÁVH-n voltam. Márianosztráról hoztak ide. Itt rosszabb körülmények közé kerültem. Azt akarták, hogy nekem ismerni kell Losonczyt. Két hónap után visszavittek. Nem bántalmaztak, nem fenyegettek. 8-10 nap után visszahoztak, utána kihallgatás előtt megvertek. Mondták, hogy Losonczynak és Újhelyinek kémnek kell lennie, valljam ezt, ne veressem magam. Félrehúztak egy függönyt és megmutatták nekem Újhelyit és Losonczyt. Nem ismertem el. Elvittek Vácra magánzárkába, majd utána 6 nap sötétzárkát kaptam. Egy éjjel felvittek a sötétből - miután már három napot ültem egyfolytában a sötétben -, behívtak egy szobába, azt mondották, ha aláírom a jegyzőkönyvet, akkor megszüntetik a sötétet. Utána visszavittek a sötétzárkába, onnan kérésemre Márianosztrára vittek és ott íratták alá velem a jegyzőkönyvet. A múlt évben az igazat vallottam. Valamelyik tiszthelyettes mondta, hogy nem lehet bemenni a Kudar szobájába, mert benn van Losonczy, hogy miért volt ott idézésre, azt nem tudom. Losonczyt oda bemenni nem láttam, s nem láttam azt sem, hogy onnan kijött volna. A szobának két ajtója volt. Ezt a Kudar-esetet 1951 -ben vallottam, Losonczy nevet hallottam, de keresztnevet nem, azt sem tudom, hogy őróla volt-e szó. A Böszörményi úti csendőrlaktanyában soha nem voltam. Csak azt hallottam, hogy benn van Losonczy, keresztnevet nem mondottak. Tudomásom szerint Kudar bizalmi emberekkel soha nem tárgyalt, csak Juhász. Kérdés a tanúhoz nem tétetett, a tanú távozik. Belép: Horváth Zoltán 55 éves budapesti születésű, budapesti (X. Kozma u. 13. sz. a.) lakos, volt hírlapíró foglalkozású, érdektelen tanú, a törvényes figyelmeztetés után a következőket vallja: Losonczy Gézát 1945. februárban vagy márciusban ismertem meg a Népszavánál. O Horváth Mártonnal jött oda. Közöttünk szívélyes kartársi és elvtársi viszony fejlődött ki. Sűrűn érintkeztünk, ez később még sűrűbbé vált. Én végig a Népszavánál voltam. Az egyesülés után a Népszava felelős szerkesztője voltam. Amikor a Miniszterelnökségre került Losonczy, akkor is dolgoztam vele az egyesülés után. Engem előbb tartóztattak le, mint Losonczyt. Hajói emlékszem, Losonczy egyszer járt nálam. 1954-ben kihallgattak. 1950. decemberben három héttel elítéltetésem után embertelen körülmények között hallgattak ki Losonczy ügyében. 17 hónapig voltam olyan zárkában, ahol még felállni sem tudtam, talpaltak, enni nem adtak, megfenyegettek, hogy a családomat elpusztítják, pofoztak, a pártra hivatkoztak, vizes pincében tartottak. Ezután felvettek egy jegyzőkönyvet, leültettek egy írógéphez, és én leírtam, amit tudtam Losonczyról. Elmondtam, hogy nagyon becsületes saját pártjával szemben, nagy szerepe volt abban, hogy a két párt együttműködését elősegítette. Elmondottam, hogy a pártbizottságokban együttműködtünk. Beszéltünk arról, hogy a magyar napi sajtó keveset foglalkozik a szovjet propagandával, Losonczy erélyesen képviselte ezt az álláspontot, a szovjet propaganda mellett szállt síkra. A vallomásomat kiforgatták, és pont az ellenkezőjét vették fel a jegyzőkönyvemben.