Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

Legelőször is foglalkozik a Legfelső bíróság a Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettére irányuló váddal. Ez a vád Tariska Istvánnal és Újhelyi Szilárddal szemben a volt Márciusi Front összejövetelein alapult, amit az alapperbeli ítélet a Népköztársaság rendje ellen irányuló szervezkedésnek minősített. Ezzel kapcsolatban a Legfelső Bíróság megállapítja a következőket: A volt Márciusi Front tagjaiból alakult baráti kört a Legfelső Bíróság olyan csoportosulásnak tekinti, amelynek tagjai nem tudták még megtalálni a maguk helyét a párt szervezeti keretén belül, és amelynek tagjai ugyanakkor túlzott jelentőséget tulajdonítottak saját személyiségüknek, és annak idején a Márciusi Frontban végzett munkájuknak. A Legfelső Bíróság ennek okát részben a terheltek egyéni sértődöttségében, részben ideológiai fejletlenségükben látja, melynek következtében a terheltek nem ismerték fel kellően a párt és a munkásosztály vezető szerepét. A Legfelső Bíróság megállapítja, hogy terheltek tevékenysége súrolta a frakciózás határát, de azt, hogy ebben a terhelteket ellenséges szándék vezette volna, nem állapíthatta meg, mert a terheltek fokozódó öntudatosodásukban ők maguk is felismerték magatartásuk pártszerűtlen jellegét, és az egész csoportosulás külső beavatkozás nélkül, lényegileg 1946 végére megszűnt. Ennél fogva a Legfelső Bíróság nem állapítja meg, hogy a csoport a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés jellegét viselte volna. A Veres József ellen, ugyancsak a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén emelt vádat a Legfelső Bíróság szintén megdőltnek tekinti, mert ebben a tekintetben semmiféle adat nem merült fel. Ugyancsak megdőltnek tekinti a Legfelső bíróság a Tariska István és Újhelyi Szilárd ellen kémkedés címén emelt vádat, mert megállapította, hogy mindketten az ország érdekeit szem előtt tartva, az ország egészségügyi helyzetét előmozdítandó adatokat adtak át külföldi segélyszerveknek, olyan adatokat, amelyek nem bizalmas, nem titkos jellegűek voltak, hanem nyilvánosságra voltak hozva. Ami az Újhelyi Szilárd ellen emelt, besúgással elkövetett népellenes bűntett vádját illeti, itt a Legfelső Bíróság megállapítja, hogy amikor 1940-ben Újhelyi Szilárd a horthysta csendőrség előtt beismerő vallomást tett, ezzel a vallomásával nem szolgáltatott ki senkit. Ugyanakkor megállapítja a Legfelső Bíróság azt is, hogy egész vallomását az jellemezte, hogy igyekezett mozgalmi kapcsolatait legális kapcsolatoknak feltüntetni. Ami viszont az 1944. évbeli ténykedését illeti, bár kétségtelen, hogy Újhelyi Szilárdnak az az eljárása, hogy egyáltalán vállalta, hogy telefon mellett ülve ki fogja szolgáltatni Donath Ferencet, beleütközik a párt tagjait kötelező erkölcsbe. Minthogy a Legfelső Bíróság megállapította, hogy Újhelyi Szilárd azzal a szándékkal vállalta formailag ezt az utasítást, hogy nem fog annak eleget tenni, és minthogy bizonyítva van, hogy nem szolgáltatta ki Donath Ferencet, sőt Haraszti Sándort intette telefon útján, itt sem tartotta megállapíthatónak a népellenes bűntett elkövetését. Végül, ami Veres József cselekményeit illeti a népellenes bűntett miatt emelt váddal kapcsolatban, itt a Legfelső Bíróság annyit kétségtelenül megállapított, hogy még abban az esetben is, ha a nyomozó csendőröknek tudomásuk is volt előzetesen - Veres József