Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

állni. Anyámban ilyen szempontból szintén nem bízhattam, épp azért, mert jó anya, és ha azt mondják neki, hogy a fiát azzal megmentheti, ha beengedi Donáthot, ő ezt megteszi. Ezeknek a motívumoknak a hatása alatt úgy döntöttem, hogy bemegyek. Elhatároztam, ha Donath mégis jelentkezni fog, burkoltan, vagy nyíltan erről a veszélyről értesítem. Hogy ez nem volt puszta elhatározás, szeretnék tisztelettel rámutatni Haraszti Sándor vallomására, aki az őrizetbe vételem utáni második napon valóban felhívott telefonon. Donath mellette állt. Én megismertem Haraszti hangját. Azt mondta: Szervusz édes Szilárdkám - én rögtön közbevágtam, és azonnal hivatalos beszélgetésbe csaptam át. Erre az adott okot, hogy az asztalnál ülő nyomozó nem figyelt túlságosan a hivatalos jellegű beszélgetésekre. Akkor volt egy probléma a családpénztárakkal kapcsolatban, a minisztérium vette át az ügykört, és 4-5 beszélgetés zajlott már le ezzel a szöveggel, és mikor Haraszti hangját meghallottam, belevágtam ezzel. Haraszti megértette és letette a kagylót. Pár napig drukkban voltam, hogy volt-e lehallgatás a telefonon, de két nap múlva megnyugodtam, hogy nem volt. Ekkor elhatároztam, hogy támadásba megyek át. Miután láttam, hogy mozgalmi kapcsolataimról nem tudnak, és csak Donáthot akarják rajtam keresztül megtalálni. Most már tudtam, hogy Donath nem fog hívni telefonon. Kimentem Csillaghegyre és ott kértem a csendőrt, hogy a főnökkel szeretnék beszélni. Egy kövér, testes ember jött ki, aki - mint később megtudtam - Juhász [István] volt. Elvittem magammal a katonakönyvemet is és azzal vertem az asztalt. Azt mondtam, hogy lehetséges az, hogy egy katonának, frontszolgálatosnak a feleségét itt tartják. Tiszti rangja volt? Én ref. alatt álltam, és a tiszti iskolára nem engedtek, szakaszvezetői ranggal szereltem le. De viszont 15 hónapi frontszolgálatom igazolva volt, és hivatkozni tudtam erre. Juhász azt mondta, hátrább az agarakkal, én Donáthtal voltam érintkezésben és biztos a feleségem is tud róla. Én azt mondtam, hogy a feleségemet engedjék haza, és ha szükséges, tartsanak ott engem. Kihozták a feleségemet és Juhász odaszólt neki, hogy „na szép asszony miért sír, bántották itt magát?" A feleségem azt mondta, hogy őt nem bántották, de Pintér Mariannt igen. Végül Juhász azt mondta, elmehetünk, de ne higgyük, hogy ezzel az ügynek vége van, mert ha megtudják, hogy Donath feljön a lakásra, és őket nem értesítjük, akkor annak rossz vége lesz. Azt mondta, indul még vonat Lengyelországba, és ki tudnak szorítani három helyet részünkre. A feleségem kézitáskáját elvette és egy papírra ráírta a telefonszámot, amin jelentsük, ha Donath felkeres bennünket. A feleségem hazajövetele után megkérdeztem tőle, hogy milyen kérdésekre hallgatták ki. Mondta, hogy Donáthtal kapcsolatos kérdéseket tettek fel neki. Elmondta feleségem azt is, hogy Donath lakhelyét a XI. kerületben gyanítják. Mondta a feleségem, hogy egy orvos után érdeklődtek nagyon. Amikor hazamentünk, anyám közölte, hogy Tariska Erzsébet felkereste őt, és az én nevemben egy randevút beszéltek meg. Én anyámmal mentem ki a randevúra. Valamelyik téren volt a találkozó. Én újságot vittem magammal és mintha nem is ismerném Tariska Erzsébetet, leültem mellé, és az újságot magam előtt tartva mondtam el neki a dolgokat, hogy mi történt. Kértem, hogy ezeket hozza Donath tudomására. Ez az üzenet eljutott Haraszti Sándorhoz is. Kiszabadulásunk után még egy ízben felkeresett bennünket a lakásunkon 2 vagy 3 csendőrnyomozó. Azzal jöttek be, hogy hova ment a Donath. Mondtam, hogy Donath nem járt itt, és nem is fog idejönni. Érdeklődtek tőlem, hogy milyen elváltoztatásokat