Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA
valós titkait. Általában csak vélteket, amelyek azonban alkalmasak voltak arra, hogy áldozataikat kilátástalan magyarázatokba bonyolítsák. Még Kádárnál is elővették „nőügyeit", holott ő igazán alkalmatlan volt erre a szerepre. Nógrádi Sándor viszont valódi szerelmi kalandba bonyolódott. 76 A terror nem ismert mértéket. „Nem igaz az, hogy a forradalom felfalja önnön gyermekeit. Csak a sínjéből kisiklott, esztelenül felgyorsított, az út szélén felborult forradalom az, amelyik felfalja gyermekeit. A sikeres forradalom nem falja föl, a sikeres forradalom eléri az adott helyzetben elérhető célját." 77 A „forradalom forradalmárait" asszonyukkal, gyermekeikkel zsarolta, soha el nem követett bűnöket torolt meg rajtuk, emberi ésszel fel sem fogható méretekben. Mintha egész „nemzetségeket" akart volna elpusztítani, begyűjtötte a házastársat, ha kellett, az egész rokonságot, a magára maradt gyermeket gyermekotthonba helyezték el, amit a kor dicsőségére, magáról Rákosi Mátyásról neveztek el. Vitték a titkárnőt, a gépkocsivezetőt, a személyi testőrt, mindazokat, akik az „ellenséget" akár csak megérinthették. Még a rájuk állított saját ügynökeiket sem kímélték, s adott esetben együtt ítélték el őket, mint ahogy tették ezt Szakasits Árpád esetében. 78 A végén már Sztálin is megsokallta Rákosi beteges bizalmatlanságát, „meglehetősen éles hangon közölte vele, hogy elviselhetetlenül gyanakvóvá vált, s egész Magyarországon egyedül csak Gerőben bízik, de még őt is le akarta lőni". Gerő szerint - akire Rákosi egy vadászaton valóban rálőtt - a pártvezér „mániákussá vált, aki minden embert kémnek és provokátornak tart". 79 Mintha csak a kezdet lett volna nehéz, majd lett belőle valamiféle sárkány, amely nap mint nap megköveteli a maga emberáldozatát. Mindez nagyon személytelenül zajlott, csak A „Párt" megtiltotta Nógrádinak a viszonyt, amelyet maga Rákosi leplezett le, mégsem volt képes a párt utasításának eleget tenni. Jelentették, a tábornok valahol Kecskemétnél a tilalom ellenérc találkozik kedvesével. Előbb a fiatalasszony apósát, majd külön élő férjét vették őrizetbe, végül őt magát is. Nógrádi magyarázkodott, egyenesen Rákosinak. „Mikor elmondtam neki, hogy miről van szó, eleinte mindent tagadott", majd a „bizonyítékok" súlya alatt „megtört, szemeiből patakzottak a könnyek, s sírva vallotta be, hogy a vád igaz". Szuper kémnő karmai közé került, hiszen mi másért is szerethetné az a korosodó tábornokot. Farkas Mihály parírozott, a letartóztatás előtt egy héttel ezt írta Rákosi Mátyásnak: „véleményem szerint, a nő imperialista hatalom ügynöke. Már világos, hogy Nógrádi fecsegett előtte és ennek következtében kiadott katonai titkokat." Egy hétre elrendelte figyelését, telefonjának lehallgatását. A hét leteltével bekövetkezett a letartóztatás, de a fiatalasszony nem vallott, megfenyegették, anyját is behozzák, majd meg is tették, még mindig nem vallott, csak amikor Péter Gábor személyesen beígérte, behozzák magát a tábornokot is, s a szeme előtt fogják kínozni, akkor tört meg a szuperkém. Végül 12 évre ítélték, hat év után szabadult, s csak 1%2-ben rehabilitálták. Rákosi Sztálinhoz fordult tanácsért, mit tegyen Nógrádival, és letartóztatását javasolta. A generalisszimusz egy kiadós fejmosással elintézhetőnek vélte a liezont, de Rákosit nem győzte meg. Végül csak akkor mondott le a tábornok fejéről, amikor a vezető szovjet katonai tanácsadó, V. M. Bojko altábornagy maga interveniált Nógrádi érdekében. „Hogy Sztálin telefonált-e neki vagy Farkas mozgósította-e, azt ma sem tudom" - írta Rákosi emlékirataiban. Farkas szerint: „beszéltem szovjet tanácsadókkal, hogy segítsenek megmenteni Nógrádit". Rákosi személyesen közölte a tábornokkal a legfelsőbb elhatározást. Nyert egy hűséges szolgát, aki most már mindenre hajlandó volt, még megmentője elítéléséhez is asszisztált. Valami mégis eltört benne, Rákosi soha nem értette: „ettől kezdve azonban nem volt többé normális köztünk a viszony". (TH V - 150 019/1. 379., V - 150 019/5. 160.; Vissmemlékez.ések. 2. 893-894. p.) Nógrádi dossziéját, amely 309 lapot tartalmazott 1960. január 9-én semmisítették meg. (TH IX/32.) 77 Bibó István: A kapitalista liberalizmus és a szocializmus-kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte. In Válogatott tanulmányok 1935-1979. Budapest, 1990, Magvető Könyvkiadó, 768-769. p. 7X PIL 274. f. 7/209. őe. 144-145. 79 Kiszeljov szovjet nagykövet beszélgetései Nagy Imrével és Gerő Ernővel 1954 elején. Közli Baráth Magdolna. Múltunk, 1998. l.sz.
