Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

Donath és Haraszti közötti barátság fennmaradt a felszabadulás után is kb. addig, amíg Donath a pártközpontba nem került, rendszeresen érintkeztek. Donáthnak és Harasztinak csak azokról a találkozásairól tudok, amelyeken magam is jelen voltam. A pártfeloszlatást Donath Ferenc közölte velem egy nyári - ha jól emlékszem - vasárnap délelőttön, a Fillér utca és a Garas utca sarkán történt randevún. Ezelőtt nem beszéltem, nem is beszélhettem senkivel; később közöltem pártkapcsolataimmal. Donath kifejtette nekem a pártfeloszlatás indokait-főként azt húzta alá, hogy a párt feloszlatása megkönnyí­ti a népfrontpolitika megvalósítását. Úgy emlékszem, mintha 1943 nyarán talán az olaszok kiugrásakor történt szabadság­hegyi találkozón vagy Szívós Annáéknál, vagy talán egyebütt, szó esett erről Donath és Haraszti között erről [sic! ] a dologról, s mintha H. nem helyeselte volna. Ez azonban csak halvány emlék. Kecskés Endre fővárosi tisztviselő volt, aki a Rákóczi út és a Körút sarkán körül lévő házak egyikében lakott egy barátjával. Kecskés barátja volt Somogyi Bogyónak és Bor­nemissza Évának. Ezekhez Major Tamás révén jutott Donath elvtárs, s rajtuk keresztül én. Somogyi Bogyónál, Bornemissza Évánál, Kecskésnél 1944 őszén-telén találkozások voltak, magam is nemegyszer aludtam hol egyiküknél, hol másikuknál. (Kecskésről még eszembejut, hogy az anyja szerb nő volt, egy moholi tanító felesége. A felszabadulás után beteg izlandi feleségével Izlandba távozott.) A szóban forgó beszélgetésen Donath, Haraszti és én voltunk jelen. A párt újjáalakítását Haraszti ellenezte, emlékezetem szerint azzal az érveléssel, ha tavaly föloszlattátok a pártot, azért, hogy megkönnyítse a népfrontpolitikát, akkor most miért alakítjátok újra, amikor a háborúból való kiugráskor a népfrontra még nagyobb szükség van, mint tavaly. Hosszabb beszélgetés után mindketten úgy láttuk, hogy neki van igaza. Donath ezután néhány nap múlva visszajött. Elmondotta, hogy a párt nem helyesli ezt az álláspontot, sőt megbízták, hogy győzzön meg bennünket - különösen Harasztit - arról, hogy a párt újjáalakítása éppen a háborúból való kiugrás s a háború közeli befejezése miatt szükséges. Emlékezetem szerint H. elfogadta ezt az álláspontot. Bp., 1951. február 14. Losonczy Géza s. k. MOL M-KS 276. f. 65/40. őe. 44-47.

Next

/
Oldalképek
Tartalom